2019. május 22., szerda

R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök 2.


A Mennyei bűnök első részében végig vártam a katartikus fordulatot, ám számomra nem jött el. A befejezésnél viszont azt éreztem, hogy ez igen! Jó helyen lett elvágva a regény. Illetve, hogy a következő rész majd jól megdöbbent mindenkit.

Lássuk, sikerült-e.

Fülszöveg:

1860. ​Róma. 

Blanca egy gazdag, nápolyi kereskedő lányaként, álnéven – életét kockáztatva – nyer felvételt a Sant'Ambrogio zárdába.

Marco Fiore, a volt vatikáni nyomozó azzal bízza meg, hogy szerezzen bizonyítékot Maria Luisa zárdafőnöknő gyalázatos tetteire. Blancának nincs más választása, a tét a szabadsága és a húga jövője. Miközben a lány elviseli a megaláztatásokat, a zaklatásokat, a testi és lelki kínokat is a küldetés érdekében, Marco igyekszik a Vatikán magas rangú hivatalnokairól lerántani a leplet. 

Nyomozásuk során olyan mocskos titkokra derül fény, melyeket korábban a sokat megélt Fiore is elképzelhetetlennek tartott. Mire képes egy meggyötört, fiatal nő, ha szembekerül a sátáni kegyetlenséggel? Vajon születhet-e szerelem a Gonosz árnyékában?

A történet pont ott folytatódik, ahol abbamaradt. Kíváncsian vetettem bele magamat az olvasásba, már nagyon érdekelt, mi lesz Blanca sorsa. Abban biztos voltam, hogy az ügyük sikerrel zárul, illetve, hogy Marcóval is csak összemelegednek a végére, de azt nem tudtam, hogy milyen megpróbáltatások várnak majd a lányra. Mennyire kínozza meg őt az írónő...

A lány jól boldogul a zárdában, szinte azonnal ráérez, ki a kulcs az ügy megfejtésében. Ő nem más, mint egy néma lány, az egyik szobatársa, Elena, aki szintén sokkal többet tud, mint amit elárul. Persze nem ő az egyetlen. Vannak mások is. Ők azonban úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, és a világ legtermészetesebb dolga lenne mindaz, ami a falak között folyik.

"Egyszer valaki azt mondta neki, ha anélkül fáj a torka az embernek, hogy beteg lenne, az azt jelenti, hogy ki nem mondott sérelem, fájdalom, félelem, kiáltás szorult a torkába."

Blanca nyitott szemmel jár, okosan nyomoz, közben pedig abban reménykedik, hogy Marcónak tényleg sikerül bejutnia, mint gyóntató pap. Ugyan mi lenne vele a férfi nélkül? Ezt persze sosem tudjuk meg, hiszen Marco, aki maga a tökély, minden helyzetből kivágja magát, mindent megold hazugsággal, csalással és fenyegetéssel. Ő már egy picit idegesített a végére.

A nyomozás izgalmasan telik. Végig ott van a "levegőben" a valami történni fog érzés. Az olvasó nem tudja, hogy mikor számíthat valami katasztrofálisra, illetve hogy mennyire fajulnak el a dolgok. Megmondom őszintén, én azt a részt vártam a legjobban, amikor valaki kihúzza Blanca alól a szőnyeget. A regény olvasása során elég hamar rájöttem, ki lesz az, de elárulni nem fogom. :) 

És a kérdés, amelyre mindenki tudni szeretné a választ: mi lesz Blancával? Mennyire fogja meggyötörni mindaz, ami a zárdában történik? Vajon ő is részese lesz a borzalmaknak, vagy csak szemtanúja a paráznaságnak? Marco be fogja tudni tartani az ígéretét, amely szerint azonnal kihozza a lányt, ha bajba kerül?

Valami történni fog. 

Ez biztos. 

Ezzel még semmi titkosat nem árulok el, spoilernek sem lehet nevezni. De hogy mi? Nos, az maradjon addig a pillanatig titok, amíg kezedbe veszed a regényt.

"Egészen felszabadult volt a hangulat ahhoz képest, amit Blanca napközben tapasztalt. Mintha az a sötét árnyék, mely addig a zárdára vetült, felszállt volna, és az este fénnyel töltötte volna meg a Sant'Ambrogiót."

Összességében azt tudom mondani, hogy a témaválasztás zseniális volt. Angelika egy tehetséges írónő, amit az bizonyít a legjobban, hogy csak az ő történelmi regényeit vagyok hajlandó elolvasni. Nem szeretem ezt a műfajt, nem szívesen olvasom, viszont az ő regényeit mindig várom. Szerintem nem kell ennél nagyobb elismerés.

Blanca karaktere tetszett, mert egy erős és okos nőt ismerhettünk meg, aki bármit képes megtenni és kiállni, ha a szeretteiről van szó. Kétségtelenül rokonszenves volt. Marco nem lett a szívem csücske, ám ez nem vett el a történet értékéből.

Köszönöm, hogy részese lehettem a kalandnak!

Ez a te regényed, ha: 

  • szívesen olvasol történelmi regényeket;
  • tetszett a könyv első része;
  • dühöngtél a könyv első részének végén;
  • szereted a valós történetek ihlette könyveket;
  • szeretsz izgulni;
  • imádod a bátor és akaratos férfi főhősöket.
Kapcsolódó linkek: R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy, R. Kelényi Angelika: Az ártatlan; R. Kelényi Angelika: Az ártatlan – Bűnös örömök városa; R. Kelényi Angelika: Az ártatlan III. rész - A ​párizsi nő; R. Kelényi Angelika: Mennyi bűnök I.;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése