2018. november 11., vasárnap

„Írok, amíg el nem kapom újra a fonalat" - Interjú Anne Priest írónővel


Anne Priest két éve kezdett el komolyabban foglalkozni az írással ‒ amióta leütötte az első betűt az Angyalkönny című könyvének kéziratában. Persze az álom nem akkor fogalmazódott meg benne, hiszen már tizenegy éves kora óta hobbija az írás. Az út mindig hosszú és sokszor nehéz, de Anne céljait olvasgatva azt mondhatom: megéri. Mert, ha rálépsz a neked kijelölt ösvényre, akkor még a kudarcok és nehézségek is azt szolgálják, hogy egyre jobb és jobb legyél.

Anne-nel az Angyalkönnyről, a következő regényéről, az Apró lábnyomok a homokbanról, illetve a jövőbeli céljairól beszélgettünk.

Csapjunk is rögtön a közepébe. Mi a célod az írással? 

Önmagam szórakoztatására kezdtem el írni, majd az első pozitív visszajelzések után kezdtem el nagyobb távlatokban gondolkodni. Hihetetlen erőt adott, amikor a kevés, megosztott részlethez is annyi érdeklődő, biztató hozzászólás érkezett. Úgy éreztem, itt van a helyem, megtaláltam a célomat. Írók és olvasók között.

Melyik regényed megírása okozta a legnagyobb kihívást? Miért? 

Az Apró lábnyomok a homokban címet viselő kéziratom, amelyen jelenleg dolgozom, sokkal inkább igénybe vesz lelkileg, mint anno az Angyalkönny. Nemcsak a zsánerét tekintve (thriller), de a történet maga is erős idegzetet kíván tőlem (is). Szó szerint megrémiszt, hogy egyáltalán megfogalmazódott bennem.

Nem tudom, hogy más thriller és horror írók ezt hogyan csinálják, de nekem nehéz úgymond kívül maradnom. Na és persze tartok az olvasóktól is, hogy mit gondolnak majd rólam a könyv elolvasása után.

Van jól bevált rituáléd írás közben?

Igazából nincs, mindig más válik be. Hol szól a zene, hol nem. Hol egyedül vagyok, hol nem. Néha éjszaka, máskor délelőtt. A „múzsám” egy önfejű, szeszélyes perszóna.

Forrás: Anne Priest Facebook

Volt már olyan az írás során, hogy rájöttél valami nagyon fontosra a saját személyiségeddel kapcsolatban? Megismerted egy rejtett tulajdonságod?

A legbensőbb félelmeit, amelyek közé tartozik az is, hogy vajon tényleg minden rendben van-e odabent. :)

Hiszem, hogy egy könyv nem azonosítható az írójával, még akkor sem, ha valahol mélyen, a sorok között ott is van a lenyomata. Minden az átlagosnál jóval élénkebb képzelet és kreativitás eredménye. Mégis sokan azt hiszik, a könyv maga az írója. Csak remélni tudom, hogy egy icipici részletben sincs igazuk. Talán csak én rágódom ezen ennyit. :)

Az ihlet bármikor képes arcon csókolni az embert. A legviccesebb és a leglehetetlenebb pillanatokban is. Te emlékszel ilyen pillanatra? 

Ahogy egy vicces idézetben már leírták: az én agyam olyan, akár egy internetböngésző. Egyszerre 28 ablak van megnyitva és fogalmam sincs, hogy éppen honnan szól a zene. Esetemben hol játszódik a film, amelyet papírra szeretnék vetni. Folyamatosan megy a háttérben. Még pelenkázás közben is. :)

Ha nehézségekbe ütközöl az írás során, hogyan kerekedsz felül rajtuk?

Van, hogy az erőltetés válik be. Tényleg. Írok, akkor is, ha nem tetszik. Írok, amíg el nem kapom újra a fonalat, és utána már könnyen megy. Néha viszont szünetet kell tartanom. Olvasok egy könyvet, megnézek egy filmet, vagy csak alszom egyet. A zene is inspirálólag tud hatni rám. Az egyik mindig beindítja újra a motort.

Nézzük meg először az Angyalkönny című regényed. Kiknek ajánlod? 

Olyan olvasónak ajánlom, aki szereti az izgalmat, a maffia világát, a nem szirupos, hanem inkább valós érzelmeket és a humort. Ezek mind megtalálhatóak az Angyalkönnyben. Viszont a nyelvezete és az olykor erőszakos cselekmény leírások miatt csakis 16-18 éven felülieknek.

Melyik a kedvenc jeleneted belőle, és miért?

Az utolsó előtti fejezet úgy, ahogy van, a kedvencem. Az arkangyalok, vagyis a maffiavezérek (az arkangyal csak titulus megnevezés) partit adnak a város vezetőinek és elöljáróinak. Persze, nem az önfeledt szórakozás a cél. Az ott történtek jelentik az alapját a folytatásnak. A hangulat, az arkangyalok cselekedetei, a következmények ‒ az olvasó itt kénytelen végleg szembenézni azzal, hogy ez nem egy lányregény, még ha kicsit el is kalandoztunk előtte az érzelmek felé.


Forrás: Anne Priest Facebook

Mesélj az Apró lábnyomok a homokban című művedről! Hogyan fogant meg benned a regény ötlete?

Akartam írni egy történetet a Facebook-oldalam követőinek, illetve hogy általa újakat is szerezhessek. Nem vázaltom fel előre magamban a történetet, egyszerűen csak leültem minden vasárnap este, és ott folytattam, ahol egy hete abbahagytam.

Az elején nem gondolkodtam előre, csak azután, hogy megszületett a fejemben Kevin Schwartz, vagyis a „gonosz”. Nagyon hamar nagyon sok követője lett a kis sorozatomnak. Felültek velem a hullámvasútra és kitartottak mellettem a legmélyebb bugyrokban is, sőt. A visszajelzések alapján sikerült berángatnom őket egy olyan világba, ahonnan gyomorgörccsel, izzadó tenyérrel távoztak. Ennél nagyobb dicséretet még nem kaptam.

A végén követelték tőlem, hogy könyv legyen belőle. Így töröltem a blogomról, csupán pár rövid részletet hagytam meg. Átgondoltam, kibővítettem, megváltoztattam dolgokat ‒ megszületett fejben az új könyv.

Elég kemény témát dolgozol (majd) fel abban a regényben. Mit gondolsz, hogyan fogják fogadni az olvasók?

Úgy vélem, vegyes lesz a fogadtatása. Szeretni fogják, akik borzongásra, adrenalinra vágynék. Viszont a témája miatt lesznek olvasók, akiknek sok lesz. Nekem is az, de ki kell írnom magamból. Na meg követelik is tőlem.

Ha csak három szóval jellemezhetnéd magad, mi lenne az a három? 

Őszinte. Kitartó. Zárkózott.

Mi a kedvenc: 

  • édességed: Cserpes túrórudi 
  • filmed: A legnagyobb showman 
  • színed: mostanában a fekete 
  • zenéd: jelenleg a Csillag születik c. film zenéjét hallgatom rongyosra 
  • könyved: nagyon sok van, de az utolsó, ami szíven vágott, az Pachmann Péter Misu háborúja c. könyve volt 
  • íród: E. A. Poe, Jᴓ Nesbo, Agatha Christie, Sarah J. Mass és még sokan mások 
  • ételed: rakott krumpli 

Mik a terveid a jövőre nézve? Van már a fejedben új regény – az Apró lábnyomokon kívül?

Folytatni szeretném Az alvilág arkangyalai trilógiámat, miután megírtam az Apró lábnyomokat. Illetve azon kívül van még három regényötletem. Az egyik szintén nehéz, ráadásul valós, megtörtént eseményeket mutatna be. Talán ez áll a lista elején az Apró lábnyomok után.

Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál az amatőr íróknak, mi lenne az?

Olvassanak sokat, tanuljanak, gondolkodjanak! Ne érjék be kevesebbel, próbálkozzanak, pályázzanak!

Kövesd az írónőt a Facebookon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése