2018. július 28., szombat

3+1 könyv, amely után anyáztam

Biztos veled is volt már olyan, hogy amikor elolvastál egy regényt, csak ültél ott az ágyon, és az egyetlen szó ami eszedbe jutott: ANYÁD! Imádtad minden szavát, és a legjobb könyvek közé teszed a polcon, de az írót legszívesebben elásnád.

Nos, mivel nekem pont a napokban volt ilyen élményem, összeszedtem azokat a könyveket, amelyek végére csak néhány szitokkal tudtam reagálni. Ám leszögezném: mindezt jó értelemben.


A Végtelen lovag a Méreghercegnő folytatása. Noha erre a könyvre legalább két évet kellett várnunk, nem tudtam tovább halogatni az elolvasását. Még akkor sem, ha a harmadik rész is ki tudja, mikor érkezik... Persze nem csalódtam az írónőben: haláli könyvet alkotott. És ez nem egy szóvicc volt.
" Érzem, hogy a seggem nézed te perverz  szóltam hátra a vállam felett. Az elmúlt hat napban ha a halálon nem volt sisak, mindig észrevettem rajta azt az idegesítő sóvárgást. Hogy gyűlölhet és vágyakozhat egyszerre?"
Rengeteget nevettem, viszont néha bizony megríkatnia is sikerült. A végén pedig: ANYÁZTAM!



A történet maga egy valódi csoda. Sokkal több, mint egy hétköznapi romantikus regény, amelynek már az első oldalán tudod, hogy happy end lesz a vége. Az ismertetőmben a befejezést a következőképp jellemeztem: olyan fenomenális, hogy biztosan sokak szája tátva marad majd.
"Izgalommal töltött el, ahogy egyre csak távolodtunk a parttól. Úgy éreztem, hogy egyre messzebb és messzebb jutok a problémáimtól, és végre olyan helyen vagyok, ahol semmi bajom nem eshet."
Azóta persze kiderült, hogy sokaknak nincs agya megérteni ezt a regényt, viszont a tény az tény marad: a végén csupán egy szó jut eszedbe, ám az sem tűr képernyőt.



A szitkokat Adrienne Stephan második regénye sem úszta meg. Első könyvénél, A felperzselt a hőség, elvakított a napfénynél sem jutott semmi kedves az eszembe, de a folytatás... hát az kicsinált!
"Két év telt el azóta, hogy Audrey Rose Parker Los Angelesbe költözött. Ez idő alatt rengeteg változáson ment keresztül. Az élete nem az egykor remélt, napfényes álom. Felnőttnek kell lennie, meg kell küzdenie a sikerért."
Audrey élete nem egy tündérmese, viszont rendkívül fontos dolgokra tanít meg minket. Ahogy az ajánlóban írtam: kifacsarhat, megrághat és kiköphet az élet, mindig van fény az alagút végén. Ám még a tanulság ellenére sem tudtam megállni néhány obszcén szót az utolsó néhány oldalnál.



Ez a könyv maga az átverés. Imádom! (Mint az összes eddigit.) Annyit morfondíroztam olvasás közben, hogy vajon mi fog kikerekedni ebből a végére. Aztán meg... ah, hiszen már tudod: anyáztam.
"Ne higgy ennek a könyvnek! Ne higgy a szereplőknek! Ne higgy magadnak se! És történjen bármi, senkinek se áruld el a végét!"
Mesteri volt! Komolyan mondom. Szerintem ez is azoknak a könyveknek a csoportját erősíti, amelyek nem valók akárkinek. Mert gondolkodni kell, mert figyelni kell, mert érteni kell. És bizonyos olvasók egyébként sem szeretik, ha az író átveri őket, mint sz*rt a palánkon.

Ezeknek a regényeknek kiemelt helyük van a könyvespolcomon, mert mind elérték azt nálam, hogy kiakadjak. Valódi érzéseket, indulatokat ébresztettek bennem, és szerintem ilyennek kell lennie egy jó regénynek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése