2018. június 12., kedd

Jane Corry: Vértestvérek


Jane Corry első regénye is igazán érdekes hangvételű volt: nem olvastam még hasonlót, egyedisége megkapó és magával ragadó. Természetesen a Vértestvérekben sem kellett csalódnom. Úgy beszippantott, hogy az órák csak úgy röpültek fölöttem.

Fülszöveg:

"Három kislány iskolába indul egy napsütéses, májusi napon. Egy óra múlva az egyikük halott. 

Tizenöt évvel később találkozunk a két túlélővel, Alisonnal és Kittyvel. Nagyon különböző életet élnek. Kitty egy otthonban lakik, nem képes beszélni, és nincsenek emlékei a balesetről, sem a tragédia előtti múltról. Alison rajztanár, első ránézésre teljesen normális nő. Ám ez csupán a látszat, ami megtévesztő lehet. 

Amikor állást vállal egy börtönben, végre fény derülhet az igazságra. Valaki figyeli őket, és bosszúra készül… Vajon kit akar megölni?"

Imádom a pszichológiai thrillereket. Ha jó az írónő, akkor egy olyan regény kerülhet a kezünk közé, amit sosem feledünk. Ez a könyv pontosan ilyen. A lapokon Kitty és Alison a két féltestvére története elevenedik meg, akik egy baleset áldozatai lettek. Vagy nem is baleset volt? Nos, a regény elején még csak találgathatunk, hogy mi történhetett valójában, ám a végén kiderül az igazság. Az igazság, amelyre egyáltalán nem számítottál.

Kitty egy gondozási központban van, hiszen a baleset miatt agykárosodást szenvedett. Nővére, Alison éli ugyan tovább életét, ám egyáltalán nem gondtalanul, hiszen gyötri a bűntudat. Talán neki is köze van testvére sérüléséhez, és annak legjobb barátnőjének halálához? Mert bizony abban a balesetben egy fiatal lány meghalt.

Alison egy véletlennek köszönhetően elkezd dolgozni egy börtönben. A furcsa közeg először idegen tőle, ám kezd egyre jobban belerázódni új munkakörülményeibe. Hirtelen azonban valami megváltozik: Alison üzeneteket kap egy ismeretlentől, aki óvatosságra inti. Ám azt is a nő tudomására hozza, hogy tudja a titkát. De vajon tényleg így van? És mi Alison titka? Mi történt azon a napon, amikor a testvére megsérült, a barátnője pedig meghalt?

Egy idő után azt hiszed tudod. Azt gondolod, minden kérdésre meglelted már a választ, hiszen nemcsak a sorokat olvasod, hanem a közöttük megbúvó titkokat is. De nem. Nem fogod tudni. Úgy gondolod, hogy igen, de a legnagyobb titokra csak a könyv utolsó lapjain derül fény. Jane Corry-nak sikerült úgy átvernie, hogy a tárgyalás jelenteinél szó szerint a torkomra forrt a szó. Pedig legszívesebben azt üvöltöztem volna, hogy: mi a fene?!

Köszönöm a könyvet a 21. század kiadónak! Az értékelés alapján nem úgy tűnik, de valójában még most sem találom a szavakat.

Ez a te könyved, ha:
  • szereted, hogy átvernek
  • nem szeretnéd már az első fejezet után tudni, mi lesz a regény vége
  • te is a pszichológiai thrillerek rajongója vagy
  • tetszett az írónő első regénye, A férjem felesége
  • imádod az izgalmakat
Tanácsok íróknak, avagy mit tanulhatsz ebből a regényből:

Nos, megmondom őszintén, én nagyon sok mindent tanultam belőle. Például, hogyan kell felépíteni jól egy történetet, hogy a vége igazán üssön. Hogyan fogalmazz szépen, árnyaltan. Hogyan formálj hús-vér, valódi szereplőket. Nemcsak azoknak ajánlom, akik ebben a műfajban alkotnak, hanem mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése