2018. március 27., kedd

Abby Winter: A múlt fogságában – Beleolvasó


"Csalódás, szenvedély, szerelem egy történetben."

Abby Winter, a Leomló falak írónője, illetve a Csapdába csalt szerelem társszerzője egy újabb nagyszerű regénnyel érkezik. A múlt fogságában című történet két különböző lélek találkozásáról szól, akik életét mindössze egyetlen éjszaka változtatja meg. De vajon milyen irányba?


Fülszöveg:

"Vivien nem akart mást, csak új életet kezdeni egy új városban, és túllépni a múlt fájdalmain. Napközben egy lakberendező vállalkozást vezet, éjszaka pedig férfiakat csavar az ujja köré. Alapszabály, hogy mindegyikkel csak egy éjszakát tölt el, hiszen érzelmeknek nincs helye az életében.

Daniel egy jól menő cég vezérigazgatójaként mindent megkapott az élettől, amit csak lehetett. Gazdag, támogató családot, hatalmat, pénzt és nőket.

Egy nem várt találkozás, egy szenvedélyes éjszaka és minden megváltozik. Mi történik, ha az éjszaka mindkettőjük életében fontosabb lesz, mint azt gondolták? Vajon Vivien ki tud lépni a múlt fogságából? Mi lesz, ha fájdalmas emlékek újra a felszínre törnek? Ha váratlanul visszatér a múltja? Meg tudnak birkózni a titkokkal, ami napvilágra kerül?"

Beleolvasó:

Vivien 

Szombat van. A tükör és a gardróbom között megtett út, már a maratoni táv hosszával is megegyezik. Bulizni megyek a kollégáimmal, és keresem a megfelelő ruhát. Na, ez az, ami sosincs meg egy nő szekrényében. Pedig az általam felhalmozott készletet még a Harrods is megirigyelhetné. Amióta saját vállalkozásba fogtam, és több ügyfelem van, a keresetem egy részét ruhákra költöm. Próbálom meggyőzni magam, hogy ez befektetés, bár, aki jobban ismer tudja, hogy ez az egyik gyógyszerem. Amióta, lassan hat éve, hátat fordítottam az előző életemnek, ebben élem ki magam. Na meg, hogy ezekben a csodákban elcsábítsam azt a sok önelégült barmot. Hát igen, ők meg a másik gyógyszerem. Merengésemből a telefonom csörgése zökkent ki.
- Katie!
- Vivien! Kész vagy már? Vagy még mindig a szekrénybe vagy betemetkezve? – Hiába, kedvenc és eddigi egyetlen barátnőm nagyon jól ismer. Már húsz éve vagyunk barátnők, és ha ő nem lenne, talán már én sem lennék.
- Ne gúnyolódj! Válogatok! – mondom sértődötten.
- Ne szarozz! Vedd ki a legelsőt, ami a kezedbe akad és gyere! Neked minden jól áll!- Igaz, ami igaz. M-es méretemhez százhetvenöt centi bujaság párosul. Hosszú barna hajam a lapockámig ér és enyhén hullámos. A szemem, mint az éjszaka, legalábbis Katie szerint. Szerintem egyszerűen csak barna, ami néha feketébe hajló. Mindenesetre ez a kombó okozta a vesztem. Egy darabig nem is bírtam a tükörbe nézni. De Katie kirángatott a pokol legmélyebb bugyrából. Megráztam magam.
- Mit gondolsz? Piros legyen vagy fekete? – tartom magam elé két kedvenc darabomat.
- Legyen a piros! Abban vadító vagy! – udvarol tovább a barátnőm, de nem vitatkozom.
- Te mit veszel fel?
- Feketét!
- Te meg abban vagy vadító! – mosolygok. Pont az ellentétem. Haja szőke, vállig érő, szeme pedig kék, mint a tenger. Picit alacsonyabb nálam, de tipikus példája a kicsi a bors, de erős mondásnak.
- Miért nem az a cél?
- De igen. – Amikor a történteket és a családomat hátrahagyva Birminghamből Londonba költöztem, Katie minden kérés nélkül velem jött. Nem volt könnyű neki elviselni a családom támadását, ráadásul engem is rehabilitálnia kellett, de nem ismerek még egy ilyen erős nőt, mint ő.
- Akkor kapsz fél órát és lenn várlak egy taxival.
- Ok. Sietek!
- Ajánlom is! – azzal bontotta is a vonalat. Nem is értem, miért nem jött át inkább. London egy csendes kis részén lakunk ugyanabban a tömbben csak másik lépcsőházban. Mikor hat éve idejöttünk, csak így tudtunk egymáshoz közel lakást bérelni. 
Fél óra múlva, teljes harci díszben, beszállok a taxiba és megölelem drága barátnőmet.
- Kezdődhet a csábítás éjszakája? – vigyorog rám.
- Igen, mehetünk. – azzal bediktálja kedvenc klubunk nevét, és már indulunk is. A Toxic nevű bár London buli negyedének központjában van. Már maga az épület is elég impozáns, pláne ha az ember belép. Mintha nem is ebben a világban lenne. Számomra picit futurisztikus, de Katie teljesen oda van tőle. Vagy inkább az itt fellelhető pasikért. Amint átjutunk a kidobók tengerén, mert körülbelül tíz ilyen kétajtós szekrényen kell átverekednünk magunkat, belépünk egy hatalmas galériás discoba. Semmi extra nem lenne a helyben, ha nem ezeket a színeket választották volna. Az egész terem hófehér, lámpák helyett kék ledek segítik a tájékozódást, illetve a tánctéren UV-fénnyel fokozzák a hangulatot. Az épület három emelet magas, de a földszinten csak a bejárattal szemben, a terem másik felében lehet leülni. Minden szinten félkör alakú boxok sorakoznak egymás mellett az épület teljes szélességében. A hatalmas tánctér a földszinten található, a bejárattól úgy három méterre. Különlegessége, hogy három lépcsőfokkal az eredeti szint fölé emelkedik, így egy kicsit olyan érzése van az embernek, mintha kirakatban lenne. A bárok a földszint két szélén, balra és jobbra is találhatók, de lámpát ott sem látni, csak a szintén kék ledek világítják meg a pultot és az italokat tartó polcok szegélyét is. Olyan, mintha valami jégbarlangban lennénk, de ami miatt én szeretem ezt a helyet, az a zene. Imádok táncolni, és köszönhetően a klassz Dj-nek, itt meg is tehetem. Elsétáltunk a bárba, kikértük az első kör koktélunkat, és vártuk, hogy Maggie, a másik kolléganőnk megérkezzen. Így hárman alkottuk a Sweet Dream csapatát. A céget Katievel alapítottuk, miután eljöttünk otthonról. Ő tervező volt, és varrónő, én pedig lakberendező. Maggiet később vettük fel, amikor beindult az üzletünk. Ő lett a mi mindenesünk, könyvelő és titkárnő egyben. Kicsit visszafogottabb, mint mi, de ezzel nincs nehéz dolga. Katie épp kikéri a második kört, mikor mellénk ül.
- Hello csajok!
- Na, végre! Kicsit le vagy maradva! – piszkálta Katie.
- Nehogy azt hidd! – mosolygott kacéran.
- Csak nem? – kérdeztük egyszerre.
- De igen! – kacsintott ránk. Maggie már rég próbálja elcsábítani a szomszédjában lakó Mike-ot. – Csak egy ital volt, semmi több, de már ez is haladás.
Eközben megérkezett a következő körünk a szexi pultostól. Összekoccintottuk poharainkat, indulhat az este. Amint ez is lecsúszott, már mentünk is a tánctérre. Elfoglaltuk a szokásos helyünket, összeütöttük a tenyerünket, és nevetve táncolni kezdtünk. 

Daniel 

- Mr. Waters! Ms. Davis van itt. – szólt be a titkárnőm az irodámba.
- Küldje be! - Mit akarhat megint? Az ablak felé fordultam. Nem mondom, hogy elegem van belőle, de azért feltűnően sokat járkál mostanában az irodámba. Igaz, hogy a munka se kevés, de néha az az érzésem, más van a látogatások hátterében. A gondolatra mosolyra húztam a szám. Merengésemből a látókörömbe kúszó szőkeség ébresztett fel. Lassan balra fordítottam a fejem, és ránéztem. Sokat sejtető pillantással meredt rám.
- Hello Daniel.
- Hello szépségem! Mi szél hozott erre? – fordultam teljes testemmel feléje. Hát, most hogy látom, megelevenedtek az előbbi képzelgéseim. Szép lassan végigvezettem a tekintetem rajta. Egy vékony kabát takarta a ruháját és egy magas sarkú cipő volt rajta. Mire újra a szemébe néztem már szaporábban is vette a levegőt. Tudtam én, hogy mást szeretne! De ha erre vágyik, rajtam ne múljon! 
- Mit akarsz? – lassan kioldotta a kabátján az övet, és el kezdte kigombolni. Öltözéke nem sokat hagyott a képzeletre. Oh, a francba! Egy hófehér csipke bugyi és egy hozzá illő melltartó volt rajta. A látvány is elég volt, hogy a farkam keményedni kezdjen. Nem voltam híve az irodai szexnek, de ma kivételt teszek, ebben már biztos voltam. Közelebb gurultam hozzá a székemmel, és az ölembe rántottam, mire ő felsikoltott.
- Mire számítottál, mikor felvetted ezt a rongyot? – szorítottam meg a csípőjét, miközben megharaptam a nyakát.
- Erre! – nyögte kéjesen, és bújt még közelebb hozzám. – Rád! – akadt benne a szó, mikor felkaptam, és az asztalomra dobtam. Könnyedén meg tudtam tenni, mert alig volt ötven kiló, én meg elég jó edzésben voltam. Lehúztam róla a kabátot, hogy ne legyen útban, és elhajítottam. A lába közé álltam, egyik kezemmel megszorítottam a nyakát, mire felszisszent. Igen, ez vagyok, bébi! Nem fogok finomkodni vele, csak azért, mert együtt dolgozunk. Dugni akart, megkapja. Láttam, ahogy a vágy átveszi az uralmat a teste fölött, és már tudtam, hogy nem fog ellenkezni. Vadul tapadtam a szájára. Olyan heves voltam, hogy még a fogunk is összekoccant, de amikor elszakadtam a szájától, hogy tovább kényeztessem a nyakát, hangosan felnyögött. Hanyatt fektettem az asztalon és miközben hangosan zilált, letéptem a bugyiját. Újabb nyögés volt a jutalmam. Szerettem, ha odaadóak, és nem kell a betörésükkel foglalkoznom. Egy ujjamat végighúztam nedvességtől csillogó punciján, mire homorította a hátát. Azért, hogy ne ficánkoljon, melle közé téve kezem, lefogtam. Egy ujjamat beledugtam, és izgatni kezdtem. Mivel mozogni nem nagyon tudott, a fejét forgatta, és közben kéjesen nyögött.
- Ne kínozz Daniel! – emelte rám a tekintetét – Csak dugj meg!
- Ahogy óhajtod! – merev farkam már szabadulásért kiáltott, így nem kellett kétszer mondania. Lehúztam a cipzárt a nadrágomon, őt pedig az asztalról. Amint egymással szemben álltunk, újra megcsókoltam. Mikor karjait a nyakam köré akarta fonni, megragadtam a derekát, és megfordítottam. Szőke haját egy oldalra tettem, és végigcsókoltam a nyakát egészen a füléig, majd vissza és beleharaptam a vállába, mire hangosan felnyögött.
- Daniel.
Rálöktem hassal az asztalomra, és szétfeszítettem a lábát, hogy hozzáférjek. Kezemet a hátára tettem, nehogy eszébe jusson mozogni. A fiókból elővettem egy gumit, amit tartalékban tartottam, felhúztam, majd szó szerint felnyársaltam. A kéjes kis közjátékának köszönhetően már majdnem eldurrantam. Ő is föl volt húzva rendesen, mert alig dolgoztam rajta, máris szorítani kezdte a farkamat.
- Várj még! - morogtam fölé hajolva.
- Ahhoz túl jól csinálod! – sóhajtotta két lökés között.
- Fogd be! – csaptam a fenekére, mire még hangosabb lett. Nekem sem kellett sok, még két erőteljes lökés és mindketten a csúcson voltunk. Őszintén, nem terveztem ilyen programot mára, de nem is gondoltam volna, hogy ebben a szőke ciklonban ennyi spiritusz van. Mikor csillapodott a légzésünk, felsegítettem, magam felé fordítottam, és végigsimítottam kipirult arcán.
- Most már mehetsz! – Tágra nyílt a szeme, gondolom nem erre számított, de szó nélkül felvette a kabátját, és a bugyit a földről, majd kiballagott az irodámból. Jó kislány! Lehet, hogy megismételjük. Épp csak rendbe szedtem magam a fürdőben, mikor a haverom lépett be az irodámba.
- Jól láttam, hogy Jessica billegett a lift felé? Mit keresett ma itt? Nem volt megbeszélés, vagy lemaradtam valamiről?
- Valamiről lemaradtál az tény, de nem arról, amire gondolsz. – vigyorogtam elégedetten Martinra.
- Az irodádban, Daniel? – kérte számon röhögve. – Egyszer ez lesz a veszted, öreg. Ha a faterod ezt megtudja, páros lábbal fog kirúgni innen, én meg majd intézhetem a papírügyeket. – csóválta a fejét még mindig mosolyogva. Martin volt az egyik legjobb haverom. A szüleink már nagyon rég óta barátok, és szerencsére úgy alakult, hogy mi is jól kijöttünk egymással. Mindketten az apánk nyomdokaiba léptünk, és nagyon jó sorunk volt. A szakmánkat szerettük, jók is voltunk benne és pénzünk is volt rendesen, amit szerettünk jól ki is használni. Martin azért egy kicsit visszafogottabb volt, mint én, de a bajban mindig számíthattunk egymásra. Sajnos, erre az összefogásra nem egyszer volt már szükségünk.
- Nem fogja megtudni, ez csak egyszeri alkalom volt.
- Na persze. Ezt te sem hitted el, ugye? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- De igen. Többet nem fordul elő. Tudod, hogy házinyúlra nem lövök. – ültem le Martinnal szembe a kanapéra.
- Te tudod, de jól gondold meg, mit csinálsz, mert apádat nem fogja érdekelni, hogy rólad van szó. Na, de mindegy is. Azért jöttem, hogy nincs-e kedved holnap este egy kis bulihoz?
- Hülye kérdés. Mikor voltam én bármi jónak az elrontója? – vigyorogtam.
- Sosem. Rendben, akkor tízkor a Toxicban találkozunk. – felállt és indult is kifelé.
- Ok. A város legjobb szórakozóhelyének már csak az említése is feldobta a napomat. Már alig vártam, hogy becserkésszem újabb áldozatomat. 

Az éjszaka, ami mindent megváltoztat 

A következő fél órában egymást követték a kiéhezett pasik, mire az egyik szám közepén Katie teljesen lefagyott. Megállt, és tátott szájjal bámult mögém. Ránéztem másik barátnőmre, hátha ad valami jelet a szokásunknak megfelelően, ő viszont fülig érő szájjal vigyorgott rám, de mást nem sikerült kicsalnom belőle sürgető tekintetemmel. Kíváncsivá tettek, ezért a zene ütemére megfordultam, de arra nem voltam felkészülve, amivel szembe találtam magam. 
Egy világító zöld szempár meredt rám. Ebben még nem is lett volna semmi furcsa. Amitől ledöbbentem, hogy nem vágyat láttam a szemében, ahogy eddig a bepróbálkozóktól, hanem… Dühöt? Igen, dühöt. Mintha mérges lenne. Azonnal felment bennem is a pumpa. Rántottam egyet a vállamon és visszafordultam a csajokhoz. Ők már mindketten táncoltak két idegen pasival, így kicsit kezdtem magam kellemetlenül is érezni. 
Gondoltam, hagyom a lányokat szórakozni, a barmot meg magára, és elindultam az emelvény széle felé. Alig tettem meg két lépést, mikor egy erős kar visszarántott, a lendülettől meg is botlottam, így a mellkasának támaszkodva tudtam visszanyerni az egyensúlyomat.
- Minek veszel fel ilyen cipőt, ha nem tudsz benne menni? – hangjától és leheletétől a fülemen, megborzongtam. Amint elért az agyamig, hogy mit mondott, löktem rajta egy nagyot.
- Menj a picsába! – mondtam, és újra elindultam. Megint nem jutottam sokáig. Most hátulról ölelt át két kézzel, és szorosan hozzám nyomta magát. Mikor fenekemhez szorította merev farkát, felszisszentem. Mi a francért viselkedik így, ha egyszer ennyire kíván? A zene ütemére kezdett velem mozogni. Na, gyere, nagyfiú! Lássuk, mit tudsz! Beleadtam mindent, nem is kellett sokáig várni, megfordított. A szeme színe egy kicsit besötétült, így ebből már jól tudtam, hogy nyertem. Csak abban nem voltam biztos, akartam-e nyerni. Volt valami rossz érzésem, amivel nem tudtam mit kezdeni. Sok időm nem is volt agyalni, mert a szép szemű ismeretlen két keze közé fogta az arcomat, biztossá téve, hogy nem megyek sehová, majd hevesen megcsókolt. Próbáltam tartani magam, de amikor az egyik keze végig simított a gerincemen, míg a másik az állam alá csúszott, felsóhajtottam. A gyomromból kiindulva bizseregni kezdtem, és az érzés meg sem állt a bugyimig. A pillanatot kihasználva nyelvével kezdett kalandozni a számban, amitől teljesen elvesztettem az önkontrollom. Karjaimat a nyaka köré fontam, és simogatni kezdtem a tarkóját. Körmömmel végigkarcoltam a bőrét, amitől csak még szorosabban tartott.
- Most velem jössz! – szakította meg váratlanul a csókot. Mi? Mire reagálni tudtam volna, már a lépcsőn mentünk lefelé. A lányok gyorsan jöttek utánam. Mindketten tudták, min mentem keresztül, így csak akkor engedtek el ezeken az estéken, ha a pasi átment a szűrőn és mindketten észnél voltunk. 
- Minden ok? – fogták meg mindketten a szabad karomat, ezzel lelassítva elrablómat. Mikor érzékelte, hogy valami feltart, hirtelen megtorpant.
- Velem jön. – jelentette ki magabiztosan. - Nem lesz baja, ígérem. – tette hozzá, mikor nem látta a meggyőződést a barátnőim arcán. Kérdőn néztek rám is a kollégáim.
- Minden rendben. – Muszáj volt a végére járnom, mert ha csókolni úgy tud, ahogy, akkor csak remélni tudtam, hogy az ágyban egy zseni. És ugye ezt a lehetőséget meg nem szoktam kihagyni.
- Ok, de hívj fel utána. – hajolt közelebb Katie.
- Megyünk. – jelentette ki az ismeretlen. Bólintottam a barátnőmnek, és próbáltam utolérni az elrablómat.
- Hova megyünk? – ekkor lefékezett, én meg jóformán felkenődtem rá.
- A szemben lévő szálloda az enyém, van kedved egy kis mókához? – simított végig egy ujjával a számon. Érintése beindított. Közelebb léptem.
- Nem fogod megbánni. – vettem az ajkaim közé az ujját, majd ráharaptam. Ettől megint elsötétedett a szeme, és még egy hörgés is elhagyta az ajkát. Meg vagy nagyfiú! 

A bonyodalom 
Vivien 

A kirándulás Daniellel hihetetlen volt. Elvitt egy olyan helyre, ahova évek óta vágyom, és úgy viselkedett, ahogy a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna. Nagyon jól éreztem magam, és azóta is a föld fölött járok két méterrel. Szerencsére egész jól sikerült összeegyeztetnünk a dolgainkat, így a sok munka mellé, simán belefért a kapcsolatunk. Igen, van végre egy normális pasim, és egy normálisnak mondható kapcsolatom. Tényleg úgy éreztem, hogy minden a helyére került az életemben. Daniel partijának köszönhetően egyre több, és nagyobb felkérést kaptunk, így emiatt sem kellett aggódnom. Végül is elértem oda, ahova hat éve terveztem. Persze, azt szokták mondani, hogy minden csoda három napig tart. Mivel az én csodám már több, mint egy hónapja tartott, sejthettem, hogy hatalmas pofára esés lesz a vége. Magasról lehet a legnagyobbat esni, hát nekem sikerült.
Izgatottan készülődtem. Végre összejöttünk a lányokkal és Daniel haverjaival. Egy közös vacsorát és bulit terveztünk, de aztán végül úgy alakult, hogy kettesben megvacsoráztunk és egy bárban találkoztunk. Mikor odaértünk Martin már ott volt és Maggievel beszélgettek. Párszor már összefutottunk vele azóta, hogy a Toxicban találkoztunk. Kedveltem, szimpatikusnak tűnt. Mosolyogva figyeltem, hogy a barátnőm kipirulva csacsogott vele. Azt hiszem, neki is bejött Martin kisugárzása.
- Jó estét! Sziasztok! – üdvözöltük egymást. A bár galériáján foglaltunk egy asztalt, így legalább beszélgetni is tudtunk.
- Katie még nem ért ide?
- Nem. Írt egy sms-t, hogy kicsit késik.
- Jellemző. – nevettünk. Míg vártunk rájuk, mert Daniel másik barátja sem ért még ide, megrendeltük az italainkat. Már jó fél óra eltelt, mikor Maggie lefagyott és tátott szájjal bámult a hátam mögé.
- Basszus! Nem semmi a pasi! – Már hetek óta nyaggattuk Katiet, mikor ismerhetjük meg a szívtiprót, aki megszelídítette a barátnőnket, de eddig kellett várnunk. Ha tudtam volna, soha nem akartam volna megismerni.
- Sziasztok! Bocsi a késésért! Nem direkt volt! – adott gyorsan két puszit. – De ez a pasi telhetetlen.
- Csajok, ő itt William. – Mivel én eddig háttal voltam, kifordultam oldalra, hogy fel tudjak állni és be tudjak mutatkozni. Nem volt rá szükség. Mikor megláttam, az egész rémálom, újra lepergett előttem. Idősebb volt, izmosabb, de ő volt. Mikor összetalálkozott a tekintetünk, a térdem megrogyott és meg kellett kapaszkodnom az asztalban, ha nem akartam összecsuklani mindenki szeme láttára.
- Mi a baj, szívem? – kapta el a derekamat azonnal Daniel. Szólni nem tudtam, de a velem szemben álló sem. Fal fehér lett, és nagyokat nyelt, de egy hang sem jött ki a torkán.
- Mi a baj? – ugrott oda Katie is – Rosszul vagy? – Lecsuktam a szemem, mert egyre szűkebbnek éreztem a helyet. Nem kaptam levegőt.
- Chris. – sóhajtottam. Katie értetlen szemeibe nézve láttam, hogy ő még nem tudja.
- Chris? Mióta változtattál te nevet? – állt fel Martin is. Ekkor láttam meg a barátnőm szemében, hogy összerakta a képet. Mivel én már nem bírtam tovább állni, leültem a székre, amit Daniel tolt alám. Érzékeltem, hogy aggódik, többször megkérdezte, jól vagyok-e, de egyszerűen belém fagyott minden szó. Katie hamarabb magára talált.
- Lélegezz mélyeket! Hallasz? Vivien? Lélegezz! – Próbáltam követni az utasításait, de nem ment.
- Mi a franc folyik itt? – Most már üvöltött Daniel is. Nagy lett a zűrzavar, senki nem tudta, mi a baj, csak mi hárman. Hosszú percek után Chris szólalt meg.
- Ő volt az. – Piszok szarul nézett ki, de nem tudtam sajnálni. Újabb perc telt el, mire Martin felfogta a szavak értelmét.
- Oh, a kurva életbe! – csapott az asztalra.
- Mi a faszom folyik itt? – értetlenkedett Daniel. Annyira aggódott értem, hogy szerintem nem is hallotta, mit mondott Chris.
- Vivien volt az a lány… - de Martin sem tudta kimondani. A gyomrom kavargott, szédültem, el akartam tűnni innen. Hogy történhetett ez meg? Nem lehet ilyen kicsi a világ? 
Hat éve küzdöttem az emlékekkel, most meg itt áll előttem. Épp fel akartam állni, mikor Daniel elugrott mellőlem, és hatalmasat ütött Chris arcába. Elszabadult a pokol. Én az asztalba kapaszkodtam, máshoz nem volt erőm. A többiek kiabáltak, hol Daniellel, hol egymással, de legalább nem velem foglalkoztak. Nem bírtam volna elviselni az újabb szánakozó tekinteteket. Miután az első sokkból feleszméltem, zokogva rohantam ki a bárból, és azt sem tudtam, merre induljak. Az utcára lépve vettem észre, hogy még az időjárás is a hangulatomat tükrözte. Sötét felhők voltak a város felett, és szakadt az eső. Egy pillanat alatt bőrig áztam, de most egyáltalán nem bántam, legalább elmosta a könnyeimet. Szerencsére egy forgalmas helyen voltunk, így senkinek nem tűnt fel a zaklatottságom. Próbáltam a tömegben előre jutni és elérni az utca szélét, hogy leinthessek egy taxit. Mázlim volt, mert amikor odaértem, épp akkor állt meg egy, amiből egy bulizni induló pár ugrott ki. Amint kiszálltak, én be is ültem.
- Hova lesz a fuvar? – kérdezte a sofőr a visszapillantóba nézve. Mikor nem válaszoltam, hátrafordult.
- Hölgyem, jól van? – aggódó arccal méregetett.
- Igen, köszönöm. – szipogtam – Induljon, kérem! – kétségbeesve fordultam hátra, reméltem, még nem végeztek odabenn. Nagy gázzal elindultunk, és hálás voltam, hogy nem kérdezett semmit.

Abby Winter Facebook oldalát a következő linken éritek el. Ha pedig szeretnétek beszerezni eddig megjelent regényeit, találkozhattok az írónővel a könyvfesztiválon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése