2017. október 26., csütörtök

R. Kelényi Angelika: Az ártatlan – Bűnös örömök városa


Bravúros fordulatok, szellemeskarakterek és veszéllyel fűszerezett szenvedély – ezekkel a szavakkal tudnám összefoglalni a Bűnös örömök városát. Az írónő nemcsak a rég elfeledett kort idézte meg a sorok között, hanem egy olyan város életébe is belepillanthattunk, amelyet csak kevesen láthatnak a saját szemükkel, és még így is csak a mai pompájában, és nem a múlt fényében.

Egy fiatal lány bőrébe bújva követhetjük végig az eseményeket. Fabricius Flóra már nem az az erkölcsös és tiszta hölgy, aki az útja elején volt. A gyilkosságot követően úgy érzi, teljesen megváltozott, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a regény első lapjain éppen Velence, a bűnös örömök városa felé tart egy férfival, akit gyakorlatilag alig ismer. Noha a dolgok gyakran igen gyorsan megváltoznak.

Végül Flóra egy olyan házban találja magát, ahol gyakran fordulnak meg férfi vendégek, ahol a falról olyan képek néznek le rá, amelyeknek látványába is belepirul, és ahol végül újra bajba keveredik. Mert tőle aztán a múltban sem állt távol a veszély és a meggondolatlanság, így nem lesz ez másképp a jövőben sem.

Úgy alakul, hogy Flóra önmagát is felülmúlva segít leleplezni egy gyilkosságot, ahol bizony be kell vetnie női bájait is. Hiába vágyik rá egy másik férfi, az ő szíve csak Marianiért dobog. Miután magának is beismeri, elszabadul a forró vágy, a sóvárgás és a szenvedély. A két fiatal végül nem bír parancsolni a köztük húzódó feszültségnek, és olyan dologra szánja el magát, ami Flóra számára a valódi boldogságot, ám egyben egy küldetést is jelent. Hiszen Mariani nem hisz a sírig tartó szerelemben, amit a lány nem akar elfogadni.

Vajon hogyan boldogul a korábban visszahúzódó és pironkodó magyar lány egy ilyen szenvedélyes városban? Képes lesz végre átadni magát az érzéseinek? És vajon ezúttal kinek a vére fog tapadni a szerelmesek kezéhez?

R. Kelényi Angelika szenvedélyes, izgalmakkal és romantikával fűszerezett regénye újra elvarázsolja az olvasókat. Lépj hát be a vágy, a hatalom, a pénz, a bűn és a szerelem mozgatta világba, és leplezd le a gyilkost.

Ez a te regényed, ha:
  • szereted a romantikával fűszerezett kalandot
  • a történelmi regények szerelmese vagy
  • vissza akarsz utazni az időben, hogy belepillants a múlt Velencéjének életébe
  • szereted az izgalmakat, és nem riadsz vissza a gyilkosságoktól
  • szívesen nyomozol együtt a karakterekkel
  • szeretnél megismerni egy új világot 
Tanácsok íróknak, avagy mit tanulhatsz ebből a regényből:
  • hogyan élj a történelmi zsáner eszköztárával
  • hogyan mutass be jól egy helyszínt, egy várost
  • hogyan sződd úgy a szálakat, hogy senki se tudja, ki a gyilkos
  • hogyan gyűjts bizonyítékokat
  • hogyan tartsd fenn az olvasó érdeklődését
  • hogyan futtass végig egy valódi karakterfejlődést

Kapcsolódó linkek: Baráth Viktória: Első tánc; Dr. Cserjési Petra: Halott barátnők; Sabi Hegymegi: Lépésről lépésre a csúcsra; Zsarnai Beáta: Fordított szék; P.C. Harris: Árnyoldal; Johann Hari: A kábulat ára; Carrie Cooper: A szemtanú; R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy, R. Kelényi Angelika: Az ártatlan; Baráth Viktória: A főnökFern Michaels: Kesztyűs kézzel, Csabai Márk: Határtalanok;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése