2017. szeptember 3., vasárnap

Szeress írni, különben elvérzel!


Sokat gondolkodom azon, hogy az érzéken túl, mi a különbség az írók között. Miért megy az egyiknek, míg a másik szenved? Miért fejlődik az egyik, míg a másik egy helyben toporog? Rájöttem, hogy a válasz végig ott volt az orrom előtt, csak nem láttam. Ugyanazokra az összetevőkre van szüksége egy sikeres írónak, mint egy átlagos sikeres embernek.


Lehet, hogy sokan most virtuálisan kivégeznek, de nekem sosem volt gondom az írással. Szokták mondani, hogy "ó, én mindig rákészülök", "csak egy adott helyzetben, csak nyugodt körülmények között tudok írni, a kis asztalomnál", "csak akkor tudok írni, ha..." és még sorolhatnám. Én meg akkor és ott írok, amikor és ahol éppen rámjön vagy az időm engedi: ebédszünetben, két cikk között, utazás közben, elalvás előtt, amíg a párom készülődik, amíg megsül a sütemény.

Sokan mondták, hogy milyen szerencsés vagyok, de arra is kértek már, hogy áruljam el a titkom. Nos, a titok, hogy nincs titok. Szeretek írni és kihasználok minden pillanatot. Ennyi. engem nem tart vissza olykor még a fáradtság sem, ha nagyon bennem van az adott jelenet. És szerintem a kulcsszó a szeretet. Az írás szeretete.

Ha valaki úgy tekint az írásra, mint kötelességre, mint egy feladatra, ami ott villog a határidőnaplóban és el kell végezni, annak nem biztos, hogy fog menni. Az írás olyan, mint a festés: ha erőlködsz nem megy, ha gondolkodsz nem megy, ha kínlódsz, nem megy. 

Egyszer szerettem volna jelentkezni egy versenyre, és már akkor azon izgultam, hogy mi lesz a kimenetele, amikor még a történet végét sem írtam meg. Persze egy ponton leblokkoltam és nem tudtam tovább haladni. Olyan kérdések keringtek a fejemben, amelyekre válasz se volt. És egyébként is... Miért kell a jövő miatt aggódni, amikor még a jelen sem biztos? Miért kell egyáltalán aggódni? Az a muníciód? Ha aggódsz, jobban írsz? Kétlem.

Vannak kérdések, amiken felesleges rágódnod. Miért aggódsz a kiadás, a kiadókeresés és minden más miatt, amikor még be sem fejezted? Netán a határidő szorít? Képzeld engem is szokott, amikor időre kell megírnom egy cikket, mégsem úgy ülök le, hogy sopánkodok: jahj, de kevés időm van. Jahj, nem fog sikerülni. Jahj, de béna vagyok. Ha ezekkel a gondolatokkal ülnék a laptop elé, nem tudnék megélni, mert egyetlen normális cikk sem születne meg.

Tehát, ami gátakat emel:
  • a szorongás
  • a sopánkodás
  • önmagunk becsmérlése
  • önmagunk leszólása
  • a sok nem vagyok rá képes gondolat
  • a felesleges kérdések
  • az írás feladatnak tekintése
Szeress írni, különben elvérzel. Én imádok történeteket kitalálni, karaktereket felépíteni és különböző bajba keverni őket. Imádom minden szakaszát, az egész folyamatot, az első mondattól az utolsóig. Szerintem az írásnak nincs árnyoldala, mert ha így gondolkodnék, folyton csak azt látnám: az árnyakat.

Megesik, hogy tényleg nem megy. Igen, ilyen is van. Ennek több oka is lehet, de én nem csinálok belőle nagy ügyet. Nem azt mondom, hogy "jó kis író vagy, ha nem tudsz írni" vagy "ma se megy, holnap se fog" vagy "minek írsz?". Úgy állok neki, hogy ma nem megy, majd holnap fog. Majd legközelebb többet írok és általában így is lesz. Majd legközelebb elkap a gépszíj és órák vesznek a semmibe anélkül, hogy észrevenném. És legközelebb leülök és írok. Nem az ihletet várom, nem arra fogom a korlátokat.

Olyan is volt, hogy azt hittem, nem fog menni mégis leültem. Leültem, mert nem hagyott nyugodni a gondolat. Én nem vagyok olyan, hogy csak legyintek valamire, én jól akarom csinálni, sőt egyszerűen: csinálni akarom. 
Írni akarok. 
Ha meg se próbálom, és úgy mondom, hogy nem megy, akkor egy csalódás vagyok. Ám akkor is, amikor semmi erőlködés nélkül leírok két szót, majd kitörlöm, mert nem tetszik. Aztán azon sopánkodok, hogy nem megy. Ez a hozzáállás szintén csalódás. Ha nem megy, akkor úgy akarok felállni a laptop elől, hogy én mindent megpróbáltam. Beletörődtem, fáradt vagyok, majd holnap menni fog!

Szóval azt hittem, hogy egy szót sem fogok tudni legépelni, aztán leírtam egy mondatot. Nem tetszett, ezért kitöröltem. Tudod te ezt jobban is - gondoltam. Leírtam még egy mondatot. Nem tetszett, kitöröltem. Szedd össze magad! Meg tudod csinálni! Aztán a harmadik vagy a negyedik mondat már olyan volt, ami megállta a helyét, és csak oldalak múlva eszméltem fel, hogy basszus... írtam egy csomót! Pedig egy "nem hiszem, hogy menni fog"-gal indult.

A lényeg:

Tudod te ezt jobban is!
Szedd össze magad! Meg tudod csinálni!

Sok sikert!
Bettina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése