2017. június 20., kedd

Exkluzív interjú Baráth Viktóriával A főnök c. regényről


Baráth Viktória A főnök c. regénnyel kiesett az elsőkönyves írónők táborából. 

Az Első tánc romantikus sikerkönyv után keményebb vizekre evezhetünk, és megismerhetjük az alvilág mocskát Ana Moreno elbeszélésén keresztül. A főnök megjelenése alkalmából készítettem ezt az exkluzív interjút Viktóriával, melyben beavat minket a könyv kulisszatitkaiba.

Hogyan jött az ötlet?
Az alap ismét egy álomból jött. Úgy tűnik, engem mindig az éjszaka közepén talál meg az ihlet 😊 Álmomban üldöztek, idegenek akartak elkapni – és sikerült is nekik. Miután felébredtem, elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért történhet meg ilyen valakivel, és így szépen-lassan kibontakozott az egész történet Anáról, és az ő életéről.

Milyen volt dolgozni ezen a regényen?
Nagyon izgalmas volt, már csak a témája miatt is. Egészen bele tudtam élni magam a világába, az ötletek pedig csak úgy száguldoztak a fejemben, nehezen hagytam abba az írását. Eleinte teljesen más hangulatú regényként képzeltem el, de mikor már belelendültem, rájöttem, hogy ez a történet tökéletes arra, hogy az erotikus műfaj egy olyan oldalát mutassam meg, ahol a szenvedély és az érzékiség nagy szerepet kap, mégsem az a fő téma. Élveztem, hogy a karaktereim teljesen önálló életet kezdtek élni, és sokszor vitatkoznom kellett velük, hogy azt tegyék, amit én akarok. Legtöbbször azonban engedtem nekik, és így még izgalmasabbá vált a történet.

Honnan merítettél ihletet, honnan tájékozódtál?
Amikor már tudtam, hogy nagyjából miről fog szólni a könyv, belevetettem magam a kutatómunkába. Sok filmet, sorozatot néztem a drogkereskedelemről és illegális szervezetekről. Igyekeztem minél hitelesebb adatokat felhasználni, ezért igénybe vettem az internet sötét oldalát is. Ebben a fázisban igaz volt rám az, hogy már csak a Google keresési előzményeim alapján is húsz évre ítélnének :D De ez kell ahhoz, hogy a történet hihető és valósághű legyen.

Milyen érzés volt befejezni A főnököt?
Egyszerre voltam szomorú és végtelenül boldog. Azt hiszem, hogy minden írónak épp az a „kedvenc” története, amit éppen ír, és talán nálam is ez a helyzet állt fent. Annyira beleéltem magam, annyira ott éreztem magam a karakterek között, hogy nehéz volt elszakadni tőlük. Sokszor még most is azon gondolkodom, hogy vajon most hol járhatnak, mit csinálhatnak. De bármennyire is fájt elengedni a kezüket, elégedett vagyok, talán kicsit büszke is. És persze mérhetetlenül izgatott, hogy végre bárki elolvashatja A főnököt.

Ki volt a kedvenc karaktered, és miért?
Erre nagyon nehéz válaszolnom. Mivel Ana szemszögéből íródott a történet, ezért őt éreztem magamhoz a legközelebb. Mintha erre a pár hónapra megszállta volna a gondolataimat, mindent az ő szemével láttam. Ugyanakkor itt van Ryan, akire szörnyen büszke vagyok. Nem akartam egy klisés rosszfiút csinálni belőle, aki az első szempillarebegtetésnél átvált papucs-üzemmódba, és örülök, hogy sikerült ezt megakadályoznom.

A kedvenc jelenet, miért?
Igyekszem spoilermentes lenni. Nem tudnék egy konkrét jelenetet kiemelni, de számomra azok a legjelentőségteljesebbek, amikor Ana olyan helyzetbe kerül, hogy belül szinte reszket, halálra van rémülve, viszont kifelé nem mutat ebből semmit. És persze imádom a kis szócsatáikat és kétértelmű utalgatásaikat Ryannel 😊

Mit tanultál ebből a regényből?
Erre a kérdésre ketté szedném a választ, mivel magából a történet megírásából is tanultam. Sokat fejlődtem, más technikákat is alkalmaztam, mint előtte, és úgy érzem, hogy ez a könyv egy bizonyos mérföldkő az írói pályafutásomban.

Másrészről magából a történetből is tanultam, mégpedig azt, hogy a világ kegyetlen, és meg kell tanulnunk alkalmazkodni a túléléshez, de nem árt, ha van mellettünk egy olyan társ, akire akár az életünket is rá mernénk bízni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése