2017. február 6., hétfő

Jean-Gabriel Causse - A színek hatalma


"Mit jelent az, hogy a színeknek hatalmuk van, és hogyan tudjuk ezt kiaknázni?"

A regényeken túl nagyon szívesen olvasok olyan könyveket is, amik érdekesek és számos dolgot lehet belőlük tanulni. Így került a kezembe A színek hatalma c. mű, ami a Partvonal kiadó gondozásában jelent meg. Nagyon jó volt olvasni, végig fenn tartotta a figyelmemet, és meglepő volt tapasztalni, hogy mennyi minden függ a színektől.


"A színek befolyása alatt állunk, miközben azt képzeljük, hogy választásainkkal, ízlésünkkel mi vagyunk rájuk befolyással?"

Ahogy a könyv címe is mutatja a színeknek tényleg van hatalmuk. Érdekes volt egy olyan erőről olvasni, ami ennyire hétköznapi, mégsem vesszük figyelembe. Most tudatosult csak bennem egy barátnőm problémája, aki képtelen volt aludni a sötét narancssárga falak között. Miután átfestették a szobáját egy kevésbé élénk színre, azóta nincsenek alvás nehézségei.

A könyv a legtöbb fejezetében más-más kontextusba helyezi a színeke. Először megnézzük, hogyan érzékeljük őket, az állatok hogyan látják, majd megtudjuk, hogy a színeknek a termékek csomagolásán, a divatban, a tanulásba, az alvás során, a vásárlásban, a gyógyszeriparban, de még az emberi kapcsolatokban is fontos szerepe van. Gondoltad volna?

Aztán megismerjük külön-külön is a színeket. Kiderül, hogy a vörös nem jó olyan házaspár hálószobájába, akik egyébként nagyon sokat vitáznak. Hogy a gyerekeket nyugtalanná és hiperaktívvá teszi. Ha egy nő vöröset visel, akkor nagyobb figyelmet fog kapni, ezért a szingli csajoknak igen ajánlják.

"A vörös a színek közt a legerőteljesebb. Wagner kizárólag vörös helyiségben komponálta a szimfóniáit. Számos kultúrában a vöröset tartják a legszebb színnek. Az orosz nyelvben például ugyanaz a szavuk a vörösre és a szépre."

Ezzel szemben a kék megnyugtat, harmóniát teremt és könnyedség sugárzik belőle. Egy kék szobában lenyugszanak a kedélyek, ezért kell figyelni arra a könyv szerint, hogy egy kék iroda bóbiskoló dolgozókat is eredményezhet. 

"... a kék a kreativitás színe. Kék láttán az agyunk háttérbe szorul. A kék a szabadság, a teljesség színe, és a mindenséggel, a környezetünkkel való harmóniában levés érzetét nyújtja."

De nem csak a kék képes lenyugtatni a kedélyeket, hanem a rózsaszín is. Neked mi jut eszedbe erről a színről? Nekem a gyermekkor, a lány kisbabák szobája, a mesék hercegnői és az a bizonyos rózsaszín köd, amit a szerelemhez kötnek. Ezen túl a rózsaszín pozitív üzenetet is közvetít.

Ha kíváncsi vagy, mit jelent a sárga, a narancssárga a zöld és a lila színek, és tudni szeretnéd, milyenre fesd a házad bizonyos szobáit, vagy hogyan öltözködj, ha különféle hatást akarsz elérni, akkor ez a könyv neked való. Néhol tudományos, talán egy kicsit jobban is, mint ami szórakoztató lenne, de érdemes minden szóra figyelni, hisz a sorok között meglepő dolgok bújnak meg.

Ahogy a fülszöveg is hirdeti: "Ebben a könyvben minden benne van, amit a színek hatalmáról tudni kell, lehet vagy illik. Hasznos, szórakoztató, és helyenként kellően meglepő!"

Köszönöm a könyvet a Partvonal kiadónak, ami több szuper regénnyel és érdekfeszítő olvasmánnyal ajándékozta meg a könyvmolyokat. Az ő nevükhöz köthető a világhírű Ízek, imák, szerelmek, de nem csak romantikus történetekben vannak otthon, hanem tudományos dolgokban is, mint ez a könyv vagy a Lelki eredetű betegségek lexikona.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése