2017. január 17., kedd

Interjú Carrie Cooper irónővel



A szemtanú számomra egy igazi kedvenc lett, így nagyon örültem, amikor az írónő igent mondott az interjúra, és szívesen válaszolt a kérdéseimre. Most ti is megtudhatjátok, hogyan született meg ez a fordulatos romantikus krimi, valamint egy kicsit az írónőt is megismerhetitek. :)


Mikor született meg a fejedben az írás gondolata? 
Egyértelműen a kislányom születése, illetve a vele való kapcsolatom volt a katalizátor. Korábban sosem gondoltam volna, hogy valaha könyvet írok. Ugyan született néhány gyerekversem, és halványan rémlik, hogy úgy tizenkét évesen írtam egy rövid novellát az elveszett játékokról, de ezen kívül sosem éreztem késztetést, hogy szavakba öntsem a gondolataimat. 

A szemtanú az első regényed? 
Igen. De amióta kiszabadult a szellem a palackból, telis-tele vagyok ötletekkel! :) 

Mesélj a megszületéséről!
Egy gyerek érkezése különleges élmény. Az ember teljesen új érzésekkel, tapasztalásokkal lesz tele, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a világot és benne másokat, önmagunkat. Számomra olyan volt, mintha kinyitottak volna bennem egy addig zárva lévő csatornát. 
 Az érzelmi, lelki változások mellett megtapasztaltam az anyaság egy másik jellemzőjét is: beszűkült a világ körülöttem. Az időm nagy részét otthon, a babával kettesben töltöttem, az addig megszokott programjaim, napi rutinjaim egészen megváltoztak. Új és addig ismeretlen kihívások, feladatok tarkították az életem. Minden egyes másodpercet élveztem, amit a kislányommal töltöttem, egy idő után mégis fel-felébredt bennem a vágy, hogy egy kicsit kiszakadjak a napi körforgásból pár órára…vagy csak egyre…félre... :) 
Aztán egy szürke, hideg, latyakos január végi napon tetőzött a bezártságból való kitörni vágyásom. Akkor már hat hete volt beteg a picurkám, szegénykém folyamatosan visszaesett a betegségbe, így mindketten a négy fal közé kényszerültünk. Ő jól eljátszott velem és a játékaival, de én lassan úgy éreztem, ha nem csinálok valamit, megőrülök. Este leültem a gépem elé, és ömleni kezdett belőlem a szó. 
Megszületett egy hétköznapi lány, Lili, akit gyorsan elrepítettem a Seychelle-szigetekre (ami jó messze van, és ahol jó meleg van), belekevertem minden kalamajkába, és közben hihetetlenül jól szórakoztam. Gondolatban messzire repültem, mégis a kislányom mellett lehettem, és közben belebújhattam egy átlagos lány, tapasztalt FBI-ügynök, rettegett maffiózó vagy aljas gengszter bőrébe. Nekem egy terápiával felért az írás! 

Van benne valami valóságos (például közös tulajdonságok Lilivel)?
Minden szereplő kitalált, egyik rokonomat vagy ismerősömet sem rejtettem el a karaktereimben. (Borisz jellemét elnézve, ez azért jó hír…:)) Lili sem én vagyok. Talán csak annyiban hasonlítunk, hogy nekem is barna hajam van. Na jó, a naivságában is van közöttünk párhuzam… De persze, mivel az én fejemből pattantak ki a szereplők, egy kicsit mindegyikben benne vagyok én is és a tapasztalataim is. 

Hogyan élted meg a kiadást?
Óriási izgalommal! Alig bírtam aludni. El sem hittem, hogy többévnyi próbálkozás után sikerült! Manapság nagyon nehéz egy elsőkönyvesnek elindulni, bármerre fordul, zárt kapukba ütközik. De szerencsére rátaláltam az Álomgyár Kiadóra, és segítettek megvalósítani az álmomat. Egy profin működő gépezetbe csöppentem, és pillanatok alatt arra eszméltem, hogy elkészült a könyvem. A legizgalmasabb rész a szerkesztési munka volt. Szuper szerkesztővel hozott össze a kiadó és a sors, nagyon élveztem a vele való munkát! 

Milyen érzés volt, amikor a kezedbe vetted a könyvedet?
Hihetetlen! Talán még most sem fogtam fel teljesen, hogy a könyv az én történetemet rejti. Még a feldolgozás fázisában vagyok…:)

Mit tanultál ebből az élményből?
Azt mondhatom – és számomra is nagy tanulság volt – hogy nem hagyhatjuk az eseményeket végtelenül maguktól sodródni, abban bízva, hogy majd az élet elrendezi, merre menjünk tovább, hanem nekünk kell meghozni a döntéseket. Nem kell túlgondolni a dolgokat, hanem egyszerűen csak bele kell vágni. Még akkor is, ha nagyon ismeretlen és átláthatatlan útra lépünk.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akiknek a könyvkiadás még csak álom?
A legfontosabb tanácsom, hogy NE ADJÁK FEL! :) Ha kitartóan próbálkozunk, keresgélünk, mindig rábukkanunk a megoldásra. Ha valaki úgy érzi, hogy az írás számára önkifejezés, és hogy amit ír, az másoknak is élményt, örömet nyújt, akkor higgyen abban, hogy megtalálja az utat, hogy megossza a történeteit az olvasókkal.

Köszönöm a szuper válaszokat Carrie Coopernek, meg persze azt is, hogy időt szánt rám :) A szemtanú moly.hu adatlapját ezen a linken érhetitek el, míg az írónő Facebook oldalát pedig itt.

Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel a blogra, és lájkold a Facebook oldalam is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése