A szemtanú számomra egy igazi kedvenc lett, így nagyon örültem, amikor az írónő igent mondott az interjúra, és szívesen válaszolt a kérdéseimre. Most ti is megtudhatjátok, hogyan született meg ez a fordulatos romantikus krimi, valamint egy kicsit az írónőt is megismerhetitek. :)
Mikor született meg a fejedben az írás gondolata?
Egyértelműen a kislányom születése, illetve a vele való kapcsolatom volt a katalizátor.
Korábban sosem gondoltam volna, hogy valaha könyvet írok. Ugyan született néhány
gyerekversem, és halványan rémlik, hogy úgy tizenkét évesen írtam egy rövid novellát az
elveszett játékokról, de ezen kívül sosem éreztem késztetést, hogy szavakba öntsem a
gondolataimat.
A szemtanú az első regényed?
Igen. De amióta kiszabadult a szellem a palackból, telis-tele vagyok ötletekkel! :)
Mesélj a megszületéséről!
Egy gyerek érkezése különleges élmény. Az ember teljesen új érzésekkel,
tapasztalásokkal lesz tele, amelyek egészen más megvilágításba helyezik a világot és
benne másokat, önmagunkat. Számomra olyan volt, mintha kinyitottak volna bennem egy
addig zárva lévő csatornát.
Az érzelmi, lelki változások mellett megtapasztaltam az anyaság egy másik jellemzőjét is:
beszűkült a világ körülöttem. Az időm nagy részét otthon, a babával kettesben töltöttem,
az addig megszokott programjaim, napi rutinjaim egészen megváltoztak. Új és addig
ismeretlen kihívások, feladatok tarkították az életem. Minden egyes másodpercet
élveztem, amit a kislányommal töltöttem, egy idő után mégis fel-felébredt bennem a vágy,
hogy egy kicsit kiszakadjak a napi körforgásból pár órára…vagy csak egyre…félre... :)
Aztán egy szürke, hideg, latyakos január végi napon tetőzött a bezártságból való kitörni
vágyásom. Akkor már hat hete volt beteg a picurkám, szegénykém folyamatosan
visszaesett a betegségbe, így mindketten a négy fal közé kényszerültünk. Ő jól eljátszott
velem és a játékaival, de én lassan úgy éreztem, ha nem csinálok valamit, megőrülök. Este
leültem a gépem elé, és ömleni kezdett belőlem a szó.
Megszületett egy hétköznapi lány,
Lili, akit gyorsan elrepítettem a Seychelle-szigetekre (ami jó messze van, és ahol jó meleg
van), belekevertem minden kalamajkába, és közben hihetetlenül jól szórakoztam.
Gondolatban messzire repültem, mégis a kislányom mellett lehettem, és közben
belebújhattam egy átlagos lány, tapasztalt FBI-ügynök, rettegett maffiózó vagy aljas
gengszter bőrébe. Nekem egy terápiával felért az írás!
Van benne valami valóságos (például közös tulajdonságok Lilivel)?
Minden szereplő kitalált, egyik rokonomat vagy ismerősömet sem rejtettem el a
karaktereimben. (Borisz jellemét elnézve, ez azért jó hír…:)) Lili sem én vagyok. Talán
csak annyiban hasonlítunk, hogy nekem is barna hajam van. Na jó, a naivságában is van
közöttünk párhuzam… De persze, mivel az én fejemből pattantak ki a szereplők, egy
kicsit mindegyikben benne vagyok én is és a tapasztalataim is.
Hogyan élted meg a kiadást?
Óriási izgalommal! Alig bírtam aludni. El sem hittem, hogy többévnyi próbálkozás után
sikerült! Manapság nagyon nehéz egy elsőkönyvesnek elindulni, bármerre fordul, zárt
kapukba ütközik. De szerencsére rátaláltam az Álomgyár Kiadóra, és segítettek
megvalósítani az álmomat. Egy profin működő gépezetbe csöppentem, és pillanatok alatt
arra eszméltem, hogy elkészült a könyvem. A legizgalmasabb rész a szerkesztési munka
volt. Szuper szerkesztővel hozott össze a kiadó és a sors, nagyon élveztem a vele való
munkát!
Milyen érzés volt, amikor a kezedbe vetted a könyvedet?
Hihetetlen! Talán még most sem fogtam fel teljesen, hogy a könyv az én történetemet
rejti. Még a feldolgozás fázisában vagyok…:)
Mit tanultál ebből az élményből?
Azt mondhatom – és számomra is nagy tanulság volt – hogy nem hagyhatjuk az
eseményeket végtelenül maguktól sodródni, abban bízva, hogy majd az élet elrendezi,
merre menjünk tovább, hanem nekünk kell meghozni a döntéseket. Nem kell túlgondolni
a dolgokat, hanem egyszerűen csak bele kell vágni. Még akkor is, ha nagyon ismeretlen és
átláthatatlan útra lépünk.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akiknek a könyvkiadás még csak álom?
A legfontosabb tanácsom, hogy NE ADJÁK FEL! :) Ha kitartóan próbálkozunk,
keresgélünk, mindig rábukkanunk a megoldásra. Ha valaki úgy érzi, hogy az írás számára
önkifejezés, és hogy amit ír, az másoknak is élményt, örömet nyújt, akkor higgyen abban,
hogy megtalálja az utat, hogy megossza a történeteit az olvasókkal.
Köszönöm a szuper válaszokat Carrie Coopernek, meg persze azt is, hogy időt szánt rám :) A szemtanú moly.hu adatlapját ezen a linken érhetitek el, míg az írónő Facebook oldalát pedig itt.
Ha tetszett a bejegyzés, iratkozz fel a blogra, és lájkold a Facebook oldalam is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése