2016. december 17., szombat

Johann Hari: A kábulat ára


Ez a könyv valami elképesztő. Ebben a pillanatban fejeztem be, és annyira a hatása alá kerültem, hogy még nem találtam meg a hangomat. Először visszakoztam, mert a borító nem olyan történetet rejt, amit szívesen elolvasnék, de aztán úgy döntöttem, hogy ideje valami újat is kipróbálni. 

A kábulat ára sokkal több, mint egy regény. Ennek a könyvnek lelke van, érzéseket vált ki, kérdéseket vet fel, és gondolatokat indít útnak.

Johann Eduard Hari egy brit újságíró, aki a nyakába vette a világot, hogy megmutathassa nekünk a drogháború általunk alig ismert oldalát. Visszautaztunk az időben, hogy megtaláljuk a választ az oly sokszor feltett kérdésekre. De ahogy lenni szokott, sokkal több mindent fedezhettünk fel, mint a kérdésekre a választ. Megláthattuk, hogy milyen kegyetlen hely tud lenni a világ, hogy milyen igazságtalan a politika, és mennyi ember élete múlik egyetlen ostoba döntésen, melynek alapja a ragaszkodás a saját ideákhoz, egy cseppnyi őrület, és még két csipet büszkeség.

Többször is elérzékenyültem olvasás közben, már láttam magam előtt azt a sok szenvedést, amit ártatlan emberek éltek át. Nagyon érdekes, hogy mennyi sztereotípia él még a mai napig is a drogot fogyasztókkal kapcsolatban, és mennyire nem akarunk ezen változtatni, mennyire nem akarjuk meglátni. Ez alól nagyon kevesen kivételek, és talán én sem vagyok az.

A könyv több oldalon át taglalja azt, mi a különbség a függők és azon emberek között, akik nem szoknak rá a drogra. Miért képes az egyik tábor nemet mondani, míg a másik teljesen a rabjává válik? Érdekes, hogy itt a gyermekkor a kulcs, a kiszolgáltatottság érzése, a kirekesztettség és a kapcsolatok hiánya. Amikor meglátunk egy alkoholistát, akkor sem az jut eszünkbe, hogy vajon milyen szenvedést próbál enyhíteni, hanem, hogy milyen semmirekellő. Persze ezért sem hibáztathatunk senkit, hiszen így nőttünk fel. A szülein is így nőttek fel. Ilyen a társadalom.

Johann Hari megmutatta, hogy a drogfogyasztók élete is lehet normális, hogy nem minden döntés az övék, és nem azért élnek ilyen életet, mert ezt akarják. Az író lehetővé tette számunkra, hogy egy kicsit megpillantsuk a másik oldalt is.

Kísérletekkel is találkozhattunk, hiszen a tények megléte csak egy dolog. Kiderült, hogy "nem a drog okozza az ártalmas viselkedést, hanem a környezet." Ezt például egy patkányokkal végzett kísérlet támasztotta először alá.

Durva volt olvasni arról, hogyan válnak fiatalok, sőt még gyerekek is a drog áldozatává csak azért, mert nem adatott meg nekik egy jobb példa, egy jobb sors. A világ kirekesztette ezeket az embereket, bántotta őket, és meg sem adta az esélyt egy jobb életre. Több brutális halállal is szembesültem, ami egyszerűen borzalmas. Nincsenek rá szavak. Hogyan lehetnek az emberek ilyen kegyetlenek? Persze, vannak előítéleteink, de hogyan képes valaki csak azért megölni, kínozni egy embert, amiért más? Amiért szenved?

" Figyelte a fiatalokat a városban, és beszélgetett velük. Rájött, hogy a 'háborús övezetben nőnek fel. Ehhez nem fér kétség'. A fiatalok szeme láttára majdnem minden este gyilkosságok történtek a drogtilalommal összefüggésben. 'Minden gyerek tud róla. Elképzelhetetlen traumákat okoz az ilyesmi.'"

"A magánzárka az amerikai börtönökben gyakori büntetés. Nem sokkal korábban Mark Tucker, egy szellemi fogyatékos rab hosszú éveket töltött magánzárkában. Hiába kért cellatársat, és végül felgyújtotta magát. Testének nyolcvan százaléka megégett, és közölték vele, hogy a Büntetésvégrehajtás  1,8 millió dollárt kér tőle a kezelésért."

Elítélni valakit is borzalmas, hiszen nem tudjuk, mi bújik meg a háttérben, nem tudjuk, milyen hegek vannak a lelkén, de embertelenül bánni valakivel azért, mert drogozik... még borzalmasabb. A fenti példa is mutatja, milyen kegyetlen tud lenni az ember, és ez  a könyv több ilyen jelenetet is a szemünk elé tár. Ilyen volt a ketrecben megégett nő esete is, akit kitettek a negyven fokos napra egy ketrecbe.

Azért örülök ennek a könyvnek, mert elgondolkodtatja az embert. Megmutatja, hogy milyen szerencsés helyzetben is vagyunk, de azt is, hogy mennyit kellene még változnunk társadalmi szinten. Nem elzárkózni kellene egymástól, nem magára hagyni azt, akinek segítségre van szüksége, és azután kapálózni, mikor már nyakig merültünk a szarban, hanem törődni a kapcsolatokkal, ápolni azokat, történjen bármi.

"A függőség ellentéte nem a józanság. Hanem a kapcsolat."

Bepillantást kaphatunk a kartellek világába, a politikába, az igazságtalanságba, a drogfogyasztók lelkébe és hátterébe, de abba is, hogyan kellene őket kezelni. A drog szörnyű dolgokat tehet egy emberrel, de egy másik ember még kegyetlenebb lehet, mint a heroin vagy akár az alkohol. Mint mondtam, sokat kell még tanulnunk társadalmi és az egyén szintjén is, de elsősorban annak kellene örülnünk, hogy sem nekünk, sem a környezetünknek nincs ilyen problémája. Vagy ha van is, akkor sem kell olyan kegyetlen világban boldogulnia, mint ami a tengeren túl uralkodott évekkel ezelőtt.

Tanulság íróknak:
  • a hitelesség alapja a kutatómunka;
  • vannak könyvek, melyek megírásához évekre van szükség; ne csapd össze a történetedet csak azért, mert annyira el akarod érni az álmodat;
  • mint említettem, ennek a könyvnek lelke van; ezt erős érzésekkel, szemléletes tartalommal és tabuk nélkül érte el az író; 
Köszönet a könyvért az Álomgyár kiadónak. Hogy értesülj a legfrissebb bejegyzésekről, iratkozz fel a követők közé, és lájkold a Facebook oldalam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése