2016. november 29., kedd

Tanácsok, melyeket minden írónak figyelembe kellene vennie


Korábban már jelent meg egy bejegyzésem a Kezdő írók kézikönyvéről, viszont annyi érdekes és hasznos dolgot olvastam benne, hogy jobbnak láttam legalább ketté szedni a tapasztalatokat.

"Az írásnak tulajdonítható személyes kihívás talán azért az egyik legnagyszerűbb, mert határa a csillagos ég, és sosincs túl későn vagy túl korán ahhoz, hogy az ember belevágjon."

Mivel mindannyiunk szenvedélye az írás, szerintem az is közös cél, hogy egyre jobbak legyünk benne. Sőt! Hogy pontosítsak, önmagunkhoz képest kell mindig jobbnak lennünk. A Kezdő írók kézikönyve nekem ebben nagyon sokat segített, és most szeretném megmutatni nektek, mennyi hasznos dolog rejlik ebben a könyvben.

Az előző bejegyzést ezen a linken érhetitek el!

Szereplőink viselkedése, vágyaik és a karakterfejlődés

Az erős vágyak jelenléte megkönnyíti az olvasó számára, hogy együtt érezzen, és azonosulni tudjon az adott karakterrel. Ennek hiánya megnehezítheti az olvasást. Én is tapasztaltam már, hogy egy semmitmondó karakter mennyire unalmas is tud lenni. 

Olvastam olyan cikket is, amiben azt fejtegették, hogy az íróknak nem kell minden szabályt betartani. Én ezzel nem feltétlen értek egyet. Igaz, hogy vannak szabályok, amiket simán lehet mellőzni, de azért olyanok is, amik nélkül csakis unalmas könyv születhet. Gondolom te is jártál már úgy, hogy befejeztél egy könyvet. Mi volt annak az oka?

Továbbá szereplőink néha szerepükhöz hűtlen döntést hoznak. Karakterüknek nem megfelelően viselkednek, ami különösen hathat. Ha ilyen lépésre szánnád rá magad, vagyis inkább a szereplődet, előtte jobb, ha előkészíted a terepet neki. Legyen egy esemény vagy egy ember, ami kiváltja belőle az önmagához nem épp hű viselkedést.

A karakterfejlődésről én már több bejegyzésemben is írtam. Van, aki nem tartja ezt fontosnak, mert erről is olvastam már. Egy bejegyzés konkrétan lehúzta a karakterfejlődés kliséjét, de én inkább megadom a lehetőséget a szerelőimnek a fejlődésre. 

"A változás képessége különösen a főhős szempontjából elengedhetetlen. Ahogyan a főszereplő vágya a történet motorjaként tölt be fontos funkciót, úgy a jellem változása gyakran a történet végkifejletéül szolgál. Bár a főszereplő változik valamelyest a történet alakulásával, akár drámaian akár felismerései hatására, akár jóval finomabban, ez azonban nem féltétlenül jelenti azt, hogy jellemének át kell alakulnia a történet végére, vagy hogy a változásnak teljesnek és mindenre kiterjedőnek kell lenni."

A bejegyzés ezen részét pedig a karakterek megformálásához kapcsolódó idézettel zárnám:

"Négy mozzanat van, melyek segítségével bemutathatjuk a szereplőnk személyiségjegyeit: tetteik, beszédük, külsejük, gondolataik. Ennek a négy mozzanatnak az együttes alkalmazásával tudjuk igazán kidomborítani szereplőink jellemét."

"És végül: rendelkezik-e a főszereplőnk a megfelelő motivációval? Azt a szereplőt, aki semmiféle célkitűzéssel nem rendelkezik, aki pusztán cselekményeinek bábja, üres figurának nevezzük."

Párbeszéd

"A párbeszéd írására való felkészülés legfontosabb fázisai a hallgatózás és az utánzás."

Ennél jobb tanáccsal, én még nem találkoztam! Egy író akkor is dolgozik, amikor kibámul az ablakon - tartja a mondás, és milyen igaz! Én fogalmaznék egy olyan változatot is, hogy egy író akkor is írni tanul, amikor kibámul az ablakon, vagy figyeli az embereket.

"Ha a dialógust fizikai részletekkel egészítjük ki, a jelenet élettel telik meg. Ha legközelebb társaságba megy, nézzen szét maga körül. Könnyedén szerezhet benyomásokat másokról, arról hogy az emberek hogyan elegyednek beszélgetésbe egymással. A társaságot kedvelő emberek jó része élénken gesztikulál, a csábítók mozdulatai pedig hiúságról árulkodnak. A kényszeresen pedáns összeszedi a fogpiszkálókat a tálcáról, és a szemetesbe dobja. Az ideges típus nevetése harsogó, aki pedig magára akarja vonni a figyelmet, általában hajlamos arra, hogy botrányosan viselkedjen. Ha ezeket az apró részleteket sikeresen építjük be a párbeszédbe, az olvasó sokkal finomabb és képszerűbb leírást kap a szereplőkről, mintha csak annyit közölnénk, "a férfi megpróbálta elcsábítani" vagy "Aiden zavartan viselkedett"."

Jó volt egy kis megerősítést is olvasni a könyvben, mert a következő sorokat én is így gondolom. Folytattam erről egy végtelenül kimerítő vitát már nem is tudom kivel... de egyvalamit megtanultam. Mindenki máshogy ír! Ha ő olyan jeleneteket akar, amik a levegőben lógnak, ahogy az idézet is mondja, akkor írjon olyat. Lehet az jobban befut majd, mint az én gondosan beállított sztorim. De az övé azért lesz egyedi, az enyém pedig pont ezért.

"Ha a szerző nem köti az olvasó orrára, hogy a szereplői éppen mit csinálnak a párbeszéd során, ha az olvasónak fogalma sincs, hogy a karakterek állnak-e vagy ülnek, ebédelnek vagy autóval tartanak éppen valahova, akkor a jelenet a levegőben lóg."

"Az életben mindenki egy kicsit másképp beszél, és ezt a szereplők esetében is meg kell tudnunk valósítani. Ahogyan korábban az egyénítő vonások is fontosak voltak, most a szereplők beszédének megkülönböztető jegyeire kell figyelnünk."

"Fel kell tehát tennünk a kérdést: hogyan is beszélnek szereplőink? Vétenek-e a nyelvtani szabályok ellen, és pongyolán fogalmaznak-e? Esetleg választékosan beszélnek? Származásuk és társadalmi hátterük hogyan befolyásolja a megszólalásaikat? Kerülgetik a forró kását vagy kérlelhetetlenül egyenesek?"

Világ

Írtam korábban egy cikket erről a Publio blogján, én többet nem akarok hozzátenni ehhez a részhez.

"Az olvasó elvárja, hogy a szöveg egy valósnak tűnő világot ábrázoljon, még akkor is, ha ő maga soha nem volt e világ részese, és jó eséllyel soha nem is lesz. Be akar lépni ebbe a világba, és ott a szereplőkkel együtt akar időzni. A helyszín - térben és időben - szinte fizikai értelemben hozza létre azt a környezetet, melyben az olvasó elmerülhet."

"Az időjárás leírása automatikusan elmélyíti a fikció világában történő elmerülés zsigeri hatását. Írás közben állandóan rá kell kérdeznünk, hol kár éppen a szereplőnk. Az olvasónak szüksége van arra, hogy megkapja a szükséges útbaigazítást, legyen szó egy vagy akár több helyszínről. Vannak helyszínek, melyeket részletesen kell ábrázolnunk, máskor megelégedhetünk a vázlatos utalásokkal, de az olvasónak mindig tudnia kell, hogy éppen merre jár. A helyszínek hatással vannak a történet cselekményére is. Hogy mi történhet meg a szibériai tél kellős közepén, lényegesen különbözik attól, mi történhet meg májusban Miamiban, és ami a vadnyugaton teljesen elfogadhatónak tűnik, az a viktoriánus Angliában minden bizonnyal botrányt keltő esemény lenne."

"Ha csak félig való helyszínekkel dolgozunk, akkor igyekezzünk az ismerős és a kitalált részletek vegyítésére, ezek ugyanis hitelességet kölcsönöznek az ábrázolásnak."

"Még ha teljesen képzeletbeli világokat teremtünk, akkor is törekednünk kell arra, hogy  helyszín valósnak tűnjön. Akár hiszi, akár nem, ezekkel a helyszínekkel sokkal több dolga akad a szerzőnek, ha meg akarja teremteni az idő és a hely hitelességét."

Az író hangja

Erről szintén született már egy bejegyzés, amit itt olvashatsz el.

"Minden valamirevaló szövegben egy hang kiemelkedik a többi közül, és ez a hang vezeti az olvasót a szereplők hangzavarán keresztül. Ez a hang a legfontosabb a történetben, annál az egyszerű oknál fogva, hogy amikor az olvasó leteszi a könyvet, ez a hang zsong még mindig a fejében. És ahogy azt bizonyára már kitalálta, "a történet hangja" nem más, mint az elbeszélő hangja."

"A szerző saját hangja az írás gyakorlásával alakul ki, és ez lehet történetek vagy épp napló írása, de lehetnek ennek a könyvnek a feladataival is. Minél többet ír az ember, annál inkább formálódik a hangja, ugyanis magabiztosabbá válik, és nem áll meg minden egyes szónál, hogy szerkessze és cenzúrázza a saját szövegét."

A következő idézetet pedig azért szeretném megmutatni nektek, mert a benne elhangzó kérdések szerintem már sokatokban megfogalmazódtak. 

"Miből tudjuk meg, hogy végeztünk? Honnan fogjuk tudni, hogy ennél jobban nem vagyunk képesek javítani a szövegen? Egyesek azt mondják, soha nem készülnek el egyetlen történettel vagy könyvvel sem, csak abbahagyják a munkát. Ha a befektetett munka már nem áll arányban az elért eredménnyel, ideje kikiáltani, hogy győztünk (vagy dobjuk be a törölközőt). 
Vannak szerzők, akik mindaddig nem tekintik befejezettnek a munkát, amíg a szöveg meg nem jelenik. És még ekkor sem tudják megállni, hogy ne szerkesszék tovább. Vannak, akik azt állítják, pontosan tudják, mikor van készen a munka. Amikor végre minden a helyére került, amikor a forma és a jelentés egymásra talált és immár elválaszthatatlan társak, és amikor minden további szó kihúzásával csak elvennénk a szövegből."

Ne felejtsd el lájkolni a Facebook oldalam, és hozzászólásban leírni a véleményed, esetleg tapasztalatod. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése