2016. október 5., szerda

P.C. Harris: Árnyoldal

Egy fordulatos és tömör történettel lettem gazdagabb az Árnyoldal által. Izgalommal telve és vegyes érzelmekkel olvastam végig ezt a közönséget megosztó könyvet.

Hallottam róla hideget és meleget is, amitől még kíváncsibbá tett. Miről szólhat a könyv, ami ennyire szélsőségesen hat az emberekre? Megfogadtam, hogy nem figyelek senki véleményére, csak a saját érzéseimet veszem górcső alá. Így született meg ez a bejegyzés.

Az elsőkönyves írókat mindig hősöknek tartom, mert nincs könnyű dolguk. Meg kell szokniuk az írók világát, bele kell tanulniuk abban, hogy ne keseredjenek el egy-egy rosszabb kritika miatt. Hiszen nem egyszerű dolog megalkotni egy világot, összedobni egy igazi történetet. A folyamatos küzdelemért és harcért mindenképp tiszteletet érdemelnek.

Az Árnyoldal indítása nagy izgalmakat ígér, és több kérdés is megfogalmazódik az olvasóban. Én is ezektől felspannolva faltam az oldalakat.

Rachelle karaktere nagyon szimpatikus már az elejéről kezdve, bár először furcsálltam a különös fellángolást az idegen David iránt. Aztán rájöttem, hogy bizony vannak olyan pillanatok, amikor az ember nem tudja irányítani a gondolatait és az érzéseit sem.

Belecsöppenve a lány bőrébe szinte láttam magam előtt a problémákat, amikkel küzd és a vágyat, hogy megkapja a férfit. A sok titok, ami körülvette nagyon imponáló volt, hiszen ezek mozgatták az egész cselekményt.

Nem akarom lelőni a poént, de amikor kiderülnek az első dolog David családjáról, én csak néztem magam elé és az járt a fejemben, hogy „ez most komoly?”.

Voltak bizonyos döntések, amiket nem értettem, illetve olyan részek, amik nem ragadták meg a figyelmemet, de összességében át tudtam élni a megfogalmazott érzéseket és problémákat. A legjobban a végét imádtam, és azt, amikor Rachelle nem gondolkodva, megvédi élete szerelmét. Utána néz csak szembe azzal, mit is tett. Teljesen ösztönös cselekedet volt, olyan, amikor nem gondolkodik az ember, mert csak az jár a fejében, hogy ne veszítse el a szerelmét. Abban a pillanatban azt hittem, hogy Rachelle összetörik majd, de mint kiderült, ő egy igazán kemény csaj. Olyan, amilyenné mindannyian szívesen válnánk.

Azért is tetszett nagyon, mert én alapvetően happy endes lány vagyok, és imádom, ha egy történetnek jó a vége. Az élet alapból olyan, hogy néha megrág és kiköp minket, legalább a könyvek áltassanak minket néha azzal, hogy a boldogság karnyújtásnyira van és hihetünk még a csodákban.

Voltak jelenetek, amiken jókat nevettem, és szerintem a jó könyv egyik összetevője a szellemes humor. A fentebb említett néhány dolgon kívül, nem tudok rosszat mondani. Egyes jelenetek nekem nem mondtak túl sokat, de aztán jött a következő, ami kompenzálta a kialakult izgalommentes légkört. Engem az erotikus rész nem fogott meg, amit a saját „hibámnak” tudok be, mert nálam az erotikus tartalom leáldozott már, és nem igazán vonz.

Végezetül mindenképp szeretnék gratulálni az írónak (és minden elsőkönyves hősnek), hisz egy könyvet letenni az asztalra igazán nagy teljesítmény, egy jó könyvet, pedig még nagyobb.

Szórakoztató, cselekményes és tömör történet azoknak, akik szeretik a titkok keltette izgalmakat és az erotikában gazdag könyveket. :)

2 megjegyzés:

  1. Már maga a borító is nagyon vonzza a szemet, és ha egy igényes borító igényes sztorit takar, akkor boldogabb már nem is lehetek. :) Lehet, hogy rákeresek majd a könyvre, a sok komolyabb hangvételű olvasmány után felüdülés lenne valami könnyedebbet olvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így van! Most én is belefutottam egy olyan borítóba, amit percekig csak bámultam, olyan szép volt. Aztán a történetbe sem csalódtam :)
      Most pont ennek a könyvnek a kritikáját írom.
      Igen, az biztos! Fordulatos könyv és tele van titkokkal. Vannak benne nagyon izgalmas és elgondolkodtató részek :)

      Törlés