2016. szeptember 18., vasárnap

P. C. Harris interjú: tudj meg többet az Árnyoldal szerzőjéről!



Legújabb interjúmat az Árnyoldal írónőjével készítettem. A bejegyzés elolvasásával megtudhatsz néhány dolgot P. C. Harris-ről és még számos jó tanácsot is bezsebelhetsz.

Mióta foglalkozol írással?
Az írás már elég régen a szerelmem lett. Körülbelül kilenc éves lehettem, mikor naplót kezdtem el vezetni, amit huszonhárom éves koromig folytattam. Összesen hat naplót írtam tele az évek alatt. Egyszerűen imádtam írni az életemről. Aztán az általános iskolában hetedikes lehettem, mikor verseket kezdem írni, de az nem ment olyan jól, mint a novellaírás, így hamar abba maradt.
Az első romantikus történetem, egy Egyiptomba tartó repülőn játszódott, de nem fejeztem be. Az Árnyoldalt hosszú ideig írtam, mert voltak hónapok, amikor nem volt rá időm, vagy kedvem, így két évig körmöltem a kéziratot.

Milyen érzés volt, amikor kiadták az Árnyoldalt?
Frenetikus! Nem akartam elhinni, hogy erre képes voltam. Mikor bementem a kiadóba, rögtön kezembe nyomták a könyvet, akár egy újszülöttet. Csak álltam és mosolyogtam a kezemben lévő könyvre. Alig hittem el az egészet. Pár nappal előtte egyeztünk csak meg a borítójáról, aztán már ott is volt kinyomtatva. Furcsa volt olvasni az ismerős mondatokat, neveket, amik pár hónapja még csak a fejemben voltak. Az elképzelt világom egy darabja azokon a papírlapokon van most, amit bárki elolvashat.

Mit tanultál ebből a tapasztalatból?
Sok mindent tanultam mind a könyvírás, mind a könyv elkészítése közben. Fogalmam sem volt arról, hogy hogyan zajlik egy könyv születése, így most az első sorból nézhettem végig egy kézirat bebábozódását, hogy aztán könyv nyíljon ki belőle. A türelem nagyon fontos a könyvkiadásban, hiszen nem az egyik napról a másikra lesz a könyv népszerű. Hosszú hónapokat kell várnunk, míg sikerül "berobbannia". A visszajelzésekből is folyamatosan tanulok. Az Árnyoldal eléggé megosztja az embereket, ezért nehéz eldöntenem, hogy akkor most jól sikerült-e vagy sem, de az építő kritikákra nagyon figyelek, és azokhoz igazodva próbálom írni a következő regényemet.

 Tervezel még újabb könyveket is?
 Igen, folyamatosan tervezek. Amióta rájöttem, hogy szeretek írni, azóta megállás nélkül vetíti az agyam a történeteket. Most is dolgozok egy trilógián, aminek az első részét remélem jövőre sikerül megjelentetni.

 Mit tanácsolnál az amatőr íróknak?
 Azt, hogy tájékozódjanak, még pedig jó alaposan. Ne keverjék össze a gondolatjelet a kötőjellel! Gondolják át akár ötször is, mit akarnak írni, és érthetően építsék fel a történetüket. Ne legyenek nagy elvárásaik magukkal szemben. Az amatőr azért amatőr, mert még mindig várja a visszaigazolást. Bírnia kell a negatív kritikákat, és le kell tudni vonni a következtetéseket. Ebből fejlődünk, és ennek köszönhetően leszünk egyre jobbak. És nem utolsó sorban, tudni kell jó témát találni, amiről a könyvünk szólni fog. Aztán már csak hinni kell magukban, hogy képesek rá. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése