2016. szeptember 15., csütörtök

Kezdő írók kézikönyve és amit ebből tanultam I.


Az utóbbi fél évben több eredményt értem el, mint eddig bármikor, többet fejlődtem és tanultam, amit az elhatározásomnak köszönhetek. Rájöttem, hogy csak egy kis akarat kell hozzá, hogy önmagamhoz képest jobb és jobb legyek, szóval belevágtam.

Cikkeket írtam, bejegyzéseket és persze történeteket, rengeteget olvastam, tájékozódtam, így került a kezembe a Kezdő írók kézikönyve, ami pont olyan hasznos, ahogy a neve is mutatja. Ebben a bejegyzésben szeretném összefoglalni a tanultakat, vagy megosztani veletek, amit már korábban én is tapasztaltam, de a könyv még inkább megerősítette a nézeteimet. Úgyhogy vágjunk is bele és kezdjük az elején.

A téma és a történet

"A téma a történet összetartó váza. Elrendezi és összetartja a történet minden egyes elemét."

Amikor nekifogunk a történetünknek, bizonyos dolgok még nem tiszták számunkra. Azonban, amikor felszáll a homály és élesedik a kép fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mi a történetünk témája? Mit akarunk elmesélni?

"A történet elején három fontos feladatot kell elvégeznünk: az olvasót be kell vezetnünk az események sűrűjébe, el kell látnunk minden szükséges információval, és fel kell tennünk a legfőbb drámai kérdést."


Nem kell a történeted elején tisztában lenned a témáddal, de amint elkészültél az első kézirattal, már tudnod kell. Több témát is felsorakoztathatsz, de akkor jársz a legjobban, ha egy domináns téma köré építed fel az egész sztorit. Most mondhatod azt, hogy ez annyira nem is fontos aspektusa az írásnak, de ha nem ismered a témádat, hogyan tudnád meghatározni, hogy miről írsz?

"Téma alatt nem az üzenetet értjük, hanem azt, amiről az írás szól. Mint ahogyan a vitaest témája is lehet a világméretű infláció."

"A jól meghatározott téma összpontosítja a történetben rejlő energiákat, kijelöli a középpontot. A szerző elképzelése kikristályosodik, az ábrázolás leegyszerűsödik, a történet elmondása pedig könnyebbé válik."

Néha beleesünk abba a hibába, hogy már a történet elején meg akarunk osztani mindent. El akarjuk mesélni a szereplőnk háttértörténetét, meg akarjuk mutatni, hogyan néz ki, milyen a személye, de nem szabad mindent egyszerre kiadni. Ha már az elején túl sok információt kap az olvasó, nem fog emlékezni a felére sem. Bizonyos momentumokat félre kell tenni és csak később szabad visszatérni rá.

Plusz van még egy fontos tény, amire a könyv felhívta a figyelmemet. Biztosan te is tudtad már, de amikor valaki a képünkbe tolja az információt, akkor jövünk rá, hogy tényleg! Egy sztoriban több szereplő is feltűnik, mindegyiknek van háttértörténete, de elég csak az érdekes részeket megemlíteni, mert a többire senki nem kíváncsi. Gyakran tapasztalom magamon, hogy még a főszereplőmmel kapcsolatban is leírok olyan dolgokat, amik a kutyát se érdeklik. Itt az ideje, hogy átgondold a lényeget!

Nem kell mindenre egy külön jelenetet szánni, mert csak megy az idő és az oldalak száma konkrétan a semmivel. Ha unsz egy jelenetet, akkor azt az olvasód is bizonyára unni fogja, szóval engedd el. 

"Az összefoglalót arra tartogatjuk, ha valamit gyorsan és takarékosan akarunk elmondani az olvasónak, vagy azt szeretnénk, hogy bizonyos értelemben az elbeszélő lépjen elő főszereplővé. Jelenetre általában a cselekmény legfontosabb történéseikor váltunk át."

"A leírás gazdagsága és az olvasó untatása közötti határvonal néha teljesen elmosódik."

Egy történetben minden mindennel kapcsolatban áll. A világ hatással van a szereplődre, a nézőpont a fogalmazásra és a történetre, a szereplő a dolgok alakulására, a párbeszédek a háttértörténetre, és a végén kapunk egy kusza hálót. Pont ezért olyan nehéz jó történetet írni, mert minden hat mindenre, és olyan apróságokon siklik el a szemünk, amikről nem is gondolnánk, hogy fontos lehet. Például:

"E. M, Froster jegyezte meg egyszer, hogy "a királynő meghalt, majd meghalt a király is" nem cselekmény, ám a "királynő meghalt, majd a király utánahalt bánatában" igen, mivel az utóbbi ok-okozati kapcsolatot tartalmazó eseménylánc. A fikciós műfajokban az események a szereplők cselekedeteinek következtében történnek meg, a szereplők cselekedetei pedig arra reagálnak, ami körülöttük történik a világban."

Több cikkemben is említettem már, hogy amit meg tudunk mutatni, azt mutassuk is meg. Sokkal hatásosabb, ha nem csak annyit írsz, hogy Sarah elszomorodott, hanem megmutatod, mit is jelent ez. A szavak tökéletesek arra, hogy fessünk velük, hogy színessé tegyük a történetet.

"Szerzőként pedig az a célunk, hogy az olvasó olyan "színes" és "folyamatosan zajló" álmot lásson a történet olvasása során, mintha egy magával ragadó filmet nézne."

"Az olvasó minden egyes érzékére hatnunk kell, ha azt akarjuk, hogy tényleg elmerüljön a történetben."

"A jó irodalom alapszabályai közé tartozik, hogy sohase mondjunk el olyasmit, amit be is tudunk mutatni."

Ez a könyv volt az, amelyik kimondta azt, amit mindenki tud, de senki nem akar vagy nem mer tudomást venni róla: a gyakorlás sosem teszi az embert tökéletessé. Mindenki arra törekszik, hogy a regénye tökéletes legyen, olyan amilyennek megálmodta és vigye a nép, mint a cukrot. De az élet nem így működik és a tökéletesség nem létezik. Ne hibátlan próbálj lenni, hanem fejlődésre kész, változásra hajlandó!

"Az írás a folytonos próbálkozásokról, kudarcokról és újrapróbálkozásokról szól."

"Foglalkoztunk a jó mesemondás néhány legfontosabb jellemzőjével, amelyek mind ugyanazokra az alapelvekre vezethetők vissza: a gyakorlás kimondhatatlan fontosságára és az őszinteség nélkülözhetetlenségére."

Fentebb említettem, hogy a nézőpont is hatást gyakorol a történetre. A nem megfelelő nézőpont választás sok időt és energiát vesz el tőlünk, ugyanakkor élnünk kell a próbálkozásokkal és a nézőpontok hatalmával. Ismernünk kell az árnyoldalait egyiknek és másiknak, viszont az ebből adódó előnyöket is. Nekem is akadnak hibák az E/1-es nézettel, de igyekszem ezeket is javítani. A legnagyobb problémát az okozza, hogy mit tudhat és mit nem az Én. Ha Én mondom el a történetet, nem tudhatom, hogy a másik mit gondol, tehát erről már nem írhatok. 

Befejezésül pedig a legjobb tanács, amit valaha olvastam:

"Ha olyasvalamit olvasunk, ami nem érint meg bennünket, rá kell kérdeznünk ennek okára. Mi hiányzik a szövegből? Nem hihető a történet? Nincs semmi értelme? Erőltetettek a mondatai? Olykor sokat tanulhatunk a nekünk nem tetsző történetekből. És igenis az is rendjén való, ha untatnak bennünket azok a szövegek, melyekről mindenki más azt gondolja, hogy ezek aztán a valaha megírt legjobb történetek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése