2016. augusztus 7., vasárnap

Mit tanított neked az írás?


Lázas gondolkodásba estem, miről is írhatnám a következő bejegyzésemet, de egyszerűen nem jutott eszembe egy használható ötlet sem. Aztán váratlanul felötlött bennem egy kérdés: "Mi mindenre tanított meg engem az írás?"

Ez persze rögtön beindította az agytekervényeimet, és újra megfogalmazódott bennem az a felismerés, hogy az írásnál jobb dolog aligha történhetett volna velem. Erős szavak igen, de így van.

Mindenkinek van hobbija, és a legtöbb ilyen foglalkozás szerencsére nevelő és tanító jellegű. De ez fogékonyság kérdése is. Hetente több alkalommal is járok futni, ami nagyon megnyugtató tud lenni egy fárasztó nap után, de semmi több. Gyakran festek, alkotom meg a saját karaktereimet, ilyenkor teljesen kikapcsol az agyam, és az ecset saját életet él a kezemben. Nagyon felszabadító érzés, de az írás még ennél is többet jelent.

Írni annyira különleges és megnyugtató érzés, amit csak az érthet meg, aki szintén ír. Már egész fiatal korom óta meghatározó alkotóeleme az életemnek és a személyiségemnek. Bármi problémám volt, írtam. Nem számított semmi, mert amikor tollat ragadtam, vagy billentyűt érzett az ujjam, és csak gyűltek meg gyűltek a szavak, akkor minden érzés felszabadult. Minden kudarc, bánat, félelem semmivé lett, mikor új formát öntöttek a képernyőn vagy a papíron.

Az írás fejlesztette a személyiségemet, és alakított olyanná amilyen vagyok, mert "hozzá" akkor is fordulhattam, amikor senki máshoz nem.

Mit tanított nekem az írás?

Megtanultam harcolni. Küzdeni a karaktereimért, az életükért, a fejlődésükért, és ezzel együtt önmagamért. Azért, hogy valamit végre én is alkothassak.

Kitartást. Több befejezetlen történet is van a laptopomon, de amikor arra az egy befejezettre pillantok, öröm lesz úrrá rajtam. Mert amikor megfogadtam, hogy ezt akkor is befejezem, akkor megtettem. És nekem ennél több nem is kell.

Elgyengülni, majd újra erőssé válni. Mint említettem minden rossz pillanatom valahol meg van örökítve. Egy dokumentumban, egy papíron, de még itt a blogon is található ilyen bejegyzés. Amikor ezek születtek, megengedtem magamnak, hogy elgyengüljek, és kiírjak magamból minden fájdalmat. Jó érzés volt megszabadulni a tehertől, hogy utána újult erővel, felszegett fejjel folytathassam az utam.

Megismerni önmagam. Volt egy gyengébb időszakom, amikor nem tudtam volna megfogalmazni, ki is vagyok én. Ez a legújabb történetemben visszatérő probléma a főszereplőmnél, de ahogy neki, úgy nekem is sikerült rálelnem önmagamra. Tudom, hogy jó úton járok, tudom, ki vagyok, és ezt a szavaknak köszönhetem.

Felszínre hozni azt, ami a lelkemben rejlik. Amikor visszaolvasom a történeteimet, teljesen elképedek, hogy egyes karaktereim milyen bölcsek. Mindig megkérdezem magamtól "ezt tényleg én írtam?". Egy-egy pillanat alkalmával, amikor úgy elkap az írás, hogy nem hallok és nem is látok, olyan dolgok kerülnek a felszínre, amikről nem is gondoltam, hogy bennem rejlenek.

Hálásnak lenni. Bármilyen furcsán is hangzik, én úgy gondolom, hogy az élet egyik mozgatórugója a hála. Ha mindig azon kesergünk, hogy mennyi mindent nem értünk el, mennyi mindent nem kaptunk meg, akkor soha nem leszünk boldogok. De amikor megtanulunk hálásnak lenni, az öröm tanyát ver az életünkben. 

Az második történetem a végéhez közeledik, és ez tanított meg arra, hogy hálás legyek. Hálás a sok érzésért, amit kiírhattam magamból, a szereplőimért, a bölcsességükért, a kreativitásomért, a kitartásomért, a gyenge pillanatokért, és mindenért, ami hozzásegített a történet megszületéséhez.

Türelmesnek lenni. Ez sokunk fekete foltja, bevallom, én sem vagyok valami türelmes típus, de az írás erre is rákényszerít. Mire megszületik egy mű, az hónapok, évek munkája is lehet. Meg kellett tanulnom félretenni akkor, amikor egyáltalán nem ment, és emlékezni, hogy holnap is van nap.

Őszintének lenni és kifejezni önmagam. Jó érzés volt az egyéniségem és minden személyiségjegyemet visszatükröződni látni a sorok között. Gyakran nem találom a szavakat, nem tudom mit mondjak, de amikor írhatok, nem kell erőlködnöm, egyszerűen ömlenek belőlem az érzések.

És most jöttök ti. Nektek mit tanított meg az írás?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése