2016. július 22., péntek

Interjú Baráth Viktóriával


Írni csodálatos, bár néha nehéz dolog, ezért meglehetősen sok erőre van szükségünk. Erő kell hozzá, hogy túllépj az akadályokon, hogy felszámolj az írói blokkal. Erő kell, hogy ki tudj tartani és ne veszítsd szem elől az álmodat, illetve ahhoz is, hogy soha ne add fel!

Baráth Viktória elsőkönyves írónővel beszélgettünk a küzdelmekről, a könyvkiadásról és arról a bizonyos önfeledt boldogságról, amit csak az első saját könyved kézbe vétele adhat.

Hogyan keletkezett az Első tánc ötlete?
Egy álommal kezdődött. Megálmodtam a két főszereplőt, és egy adott jelenetet köztük, aztán azon kaptam magam, hogy nappal is rajtuk gondolkodom. Hogyan jutottak el odáig? Miért tették azt, amit? Miért érezték úgy magukat, ahogy? Egyre több ötlet jutott eszembe, amiket nem akartam veszni hagyni, ezért leírtam, hogy megmaradjanak. Jól szórakoztam közben, nem akartam, hogy vége legyen, ezért folytattam a történetüket.

Hogyan jutottál el a könyvkiadás gondolatáig?
A kiadás gondolata elég hirtelen ötlet volt. Gyűlnek és gyűlnek a kézirataim, amiket jó néhány ismerősöm már elolvasott, és tetszettek nekik. Gondoltam, kezdeni kéne velük valamit, hát belevágtam. Elvégre is egy könyv lényege az, hogy elolvassák, nem? J

Néhány mondatban össze tudod foglalni nekünk, hogyan zajlottak le a kiadási munkálatok?
Miután eldöntöttem, hogy publikálok, körbe kérdeztem az ismerőseimet, hogy tudnak-e tanácsot adni, esetleg van-e valakinek ismerőse a könyves szakmában. Így kaptam egy „fülest”, hogy az Álomgyár Kiadó kimondottan elsőkönyves írókat karol fel, próbálkozzak náluk. Hónapokig ültem a kézirat felett, addig szerkesztgettem, amíg csak tudtam, majd elküldtem nekik egy rövid kis bemutatkozó levél kíséretében. A szinopszis alapján megtetszett nekik a kézirat, így rögtön fel is vették velem a kapcsolatot. Leegyeztettünk minden tudnivalót, majd megállapodtunk abban, hogy átgondolom, hogy az adott feltételekkel bele tudok-e vágni. Persze nem kellett sokat gondolkodnom.

Utána rögtön jött a szerződéskötés, a marketingterv felépítése, a kapcsolatfelvétel a grafikussal és a szerkesztővel. Elég gyorsan pörögtek az események, aztán szinte csak várnom kellett a szerkesztett kéziratra. Nagyon profi csapattal dolgoztam együtt, így könnyen ment a munka. Folyamatosan tájékoztattak, hogy éppen hol tartunk, mikor mivel kéne foglalkoznom. Mint már említettem, a borító nehéz szülés volt, de ebben én is hibás voltam. Nagyon makacs voltam, nem nagyon akartam kompromisszumot kötni, de végül beláttam, hogy ők értenek hozzá, el kell fogadnom, amit ők tanácsolnak. És milyen jól tettem! A végeredmény gyönyörű lett.

Miután elkészült a kész kézirat és borító, megkaptam egyben, hogy hogy is fog kinézni a könyvem. Csak rá kellett bólintanom, és már ment is a nyomdába.

Tehát az Első tánc az első könyved. J Milyen érzés volt, amikor először a kezedbe vetted?
Valójában még most sem fogtam fel, hogy kiadták. J Amikor a kezembe vettem, csak bámultam, néztem a borítót, rajta a nevemet, és tényleg nem hittem a szememnek. Talán akkor döbbentem rá igazán, amikor kinyitottam a könyvet és beleolvastam. Amikor a saját szememmel láttam, hogy az én szereplőim neve jelenik meg a papíron, és ezek után bárki a kezébe veszi a könyvet, az meg fogja ismerni azt a történetet, amit éveken keresztül dugdostam és szerkesztgettem. Azt szoktam mondani, hogy az Első tánc az én elsőszülöttem. J

Hogyan fogadták a könyvedet?
Szerencsére azt mondhatom, hogy nagyon jól. Nem igazán kaptam negatív kritikát, de pozitívat annál többet. Van, aki már harmadszorra olvassa, és folyamatosan kérdezgeti, hogy mikor lesz folytatás. Remélem, hogy egyre szélesebb körben elterjed a híre, és hamarosan tényleg elkezdhetek gondolkodni a folytatáson.


Ki a regényed kedvenc karaktere, és miért?
A kedvenc karakterem az, aki a legtöbb bírálatot kapja: Owen. Igen, tesz és mond csúnya dolgokat. Igen, nem mindig szimpatikus a viselkedése. Igen, hoz rossz döntéseket. De őt is az hajtja, ami Zoey-t. Boldog akar lenni, de egy ponton elveszti az irányítást az élete és a döntései felett. Mivel Owen fejébe nem látunk bele, ezért nem tudjuk, hogy min megy keresztül, és hogy mit kell átélnie, de ha kicsit belegondolunk, akkor világossá válik, hogy bizony az adott szituációban nehéz jó döntést hozni. Az biztos, hogy ő a legösszetettebb és legmélyebb karakterem.

Mit gondolsz az Első tánc főhősnőjéről?
Amit szerintem mindenki, aki olvasta a könyvet: egy hisztis p*csa. :D De 21 éves korában elég sok szívfájdalommal és kihívással kell szembenéznie, ezért úgy gondolom, hogy a reakciói érthetőek. A karaktere sokat változik és javul a történet előrehaladtával, és ez a lényeg. Rájön, hogy nem viselkedhet továbbra is kislányként, fel kell nőnie, és viselnie kell a tettei következményeit. Végtelenül hisz a szerelemben és a „boldogan élünk, míg meg nem halunk”-ban, ezért a végsőkig harcol azért, hogy boldog lehessen – még ha nem is mindig a megfelelő módszerekkel.

Mit jelent neked az írás?
Amikor elkezdtem írni, az egész életem megváltozott. Mintha egy teljesen új emberré váltam volna általa, természetesen pozitív értelemben. Előtte visszahúzódó, szorongó voltam, nem beszéltem se magamról, se a problémáimról, se a gondolataimról. El se mertem mondani, hogy írok, féltem, hogy majd bénának gondolnak, kinevetnek, vagy csak bólogatnak, hogy „aha, persze”. De amióta felvállaltam, hogy mivel foglalkozom, én is megnyíltam. Annyi pozitív visszajelzést kaptam és kapok, hogy az önbizalmam megnőtt, már nem félek kimondani, amit gondolok, és egyre több kihívással állítom szembe magam, hogy fejlődhessek. Úgy is mondhatjuk, hogy az írás mentett meg.

Hogyan lépsz túl az írással kapcsolatos nehézségeken?
Sajnos nincs bevált trükköm. Imádok írni, de csak fejben. Az agyam szinte sosem áll le, de ahhoz csak ritkán van kedvem, hogy leüljek és mindent legépeljek. Most éppen három félig kész történet jár a fejemben. Mindháromnak tudom, hogy mi lesz a vége, és hogy hogyan jutunk el odáig, csak le kéne ülnöm és minden leírni. Általában segít, ha kimozdulok otthonról, ha nem erőltetem az írást, csak lazítok egy keveset és nem görcsölök rá, hogy nekem most írnom kéne. Van egy húzóerőm, az egyik barátnőm, aki szinte követeli az újabb és újabb irományokat. Sokkal egyszerűbb úgy leülni és írni, hogy tudom, hogy valaki napokon belül el fogja olvasni. Van benne valami izgalmas, ami hatására szívesebben írok.

Azt mondtad, Németországban élsz. Nem tervezed, hogy a jövőben a német közönséghez is eljusson a könyved?
Nem lenne rossz, már többen is kérdezték tőlem, hogy nem akarnám-e lefordíttatni, hogy ők is el tudják olvasni. A könyvpiac itt valószínűleg kicsit bonyolultabb és összetettebb, mint otthon, én pedig még nem vagyok olyan nyelvi szinten, hogy egy ilyen tárgyalást lebonyolítsak. Talán a jövőben, amikor befutott író leszek, akkor ez lesz a következő lépés.

Ha csak egyetlen tanácsot adhatnál a kezdő íróknak, akik még csak álomként tekintenek az első könyv megjelenésére, mi lenne az?
Csináld végig, ne add fel! Tudom, sablonos szöveg, de aki kiadásra adja a fejét, az bizony sokszor gondolja azt a hosszú út alatt, hogy „feladom, én ezt nem csinálom tovább”. Én is sokszor gondoltam arra álmatlan éjszakáimon, hogy bele se kellett volna vágni, de amikor a kezedbe veszed a könyvedet, akkor ez az egész elmúlik, és csak az a csodás érzés kerít hatalmába, hogy megcsináltad. Mintha a felhők fölött járnál. És még egy fontos dolog: hallgass a kiadóra! Ők a szakemberek, tudják, hogyan működik a könyvpiac, és hidd el, hogy ők is azt akarják, hogy a könyv sikeres legyen. Az én esetemben a borító volt a kényes téma, de örülök, hogy végül rájuk hallgattam, mert azóta is szörnyen sok dicséretet kap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése