2016. június 16., csütörtök

Az írás árnyoldala?


Néhány hete olvastam egy cikket, ami az írás stádiumairól szólt. Pontosabban elkezdtem olvasni, de nem jutottam a végére, mert már az elején találkoztam egy olyan kijelentéssel, ami arra késztetett, hogy inkább zárjam be a lapot.

"Az egyetlen árnyoldala az írói karriernek maga az írás."

Nem mondanám, hogy nekem ez a "karrierem", bár még lehet, de én nem látok az írásban semmi rosszat. Miért lenne árnyoldala? Több olyan cikkel is találkoztam már, ami arról szól, hogy milyen nehéz az íróknak, mert ez egy kemény szakma, mert gyakran szenvednek ihlethiányban, mert sokszor van úgy, hogy nem jönnek a szavak, stb.


Az egyik az, hogy minden szakma nehéz.
A másik pedig, hogy ha valaki szeret írni, akkor nincs árnyoldal. Én úgy gondolom, hogy nincs abban semmi rossz, ha néhányszor egyszerűen nem megy. Nem várhatjuk el azt, hogy mindig a toppon legyünk, mindig sziporkázzon a fantáziánk. Vannak pillanatok, amikor nem megy. Na és?

Aki ezt kudarcként éli meg, az talán nincs tisztában azzal, milyen az élet. Mert ha kinyitjuk a szemünket, láthatjuk, hogy minden így működik.

Írónak lenni csodálatos dolog, ugyanúgy mint művésznek, vagy táncosnak. Aki elfelejti élvezni az írást, az hagyja abba örökre, vagy merüljön el magába és emlékezzen vissza, miért is vágott bele. Emlékezzen vissza arra, amikor még örömöt jelentett számára és nem "árnyoldalt".

Az írásnál eddig soha nem felejtettem még el, miért is kezdtem, és mekkora örömöt jelent írni. A festésnél gyakran elfelejtem, mert annyira kapaszkodok abba, hogy minél jobb legyek, olyan jó, mint mások, hogy amikor nem sikerül (persze miért is sikerülne, ha ilyen görcsösen ragaszkodok hozzá?), akkor csalódok. És ez baj! Nem szabadna elfelejteni az örömöt, amit okoz.

A legnagyobb hiba, amibe én is és sokan mások is beleesnek, hogy másokhoz hasonlítják magukat. Ez az, amit nem szabad. Mások inspirálhatnak, de önmagadhoz képest kell mindig egyre jobbnak lenned. Úgysem lehetsz olyan, mint a többi ember, meg sem közelíthetsz másokat, mert te egy más egyéniség vagy. És ez így van jól!

Talán ezt a legnehezebb teljesíteni, mert amikor nagyon akarunk valamit, nem figyelünk a részletekre. Én is annyira akartam jó festő lenni, jó művész, akinek a saját egyénisége is megjelenik a rajzain, hogy elfelejtettem élvezni. Pedig az egész életemet meghatározta a rajzolás, mégsem okozott örömöt az utóbbi időben. Az is megfordult a fejemben, hogy feladom, mert nincs értelme, de ez nem igaz.

Amit szeretünk csinálni, annak mindig van értelme, csak elfelejtjük élvezni ugyanúgy, ahogy az egész életet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése