2016. március 25., péntek

The Book Thief


"Folyton túlértékelem és alábecsülöm az embereket - és nagyon ritkán tudom egyszerűen csak értékelni őket."
Néha az embereknek látniuk kell ilyen filmeket, hogy megtanulják értékelni azt, amijük van. Napi szinten mondvacsinált problémákkal rontjuk el a pillanat örömeit. Duzzogunk, büszkék vagyunk, és természetesnek vesszük, hogy emberek vesznek minket körül. Emberek, akiket szeretünk, és akiket sokszor megbántunk, alaptalanul.

Egyszer olvastam arról, hogy amikor minden jó körülöttünk, minden működik, akkor tudat alatt mi magunk rontjuk el. Az ember felelős a saját gondjáért, a bosszúságokért. És van benne valami...
A minap nagyon rossz érzésem volt. Egész nap kitartott, és borzalmasan kikészített. Rögtön azon kezdtem agyalni, hogy mi fog tönkremenni.

Valami történni fog! Valami rossz.

Csak ez járt a fejemben. Aztán hirtelen bevillant egy gondolat. Talán azért van ez a rossz érzés bennem, mert most minden jó? Attól félek, hogy a dolgok rossz irányt vesznek, mert hát mindig így történik nem igaz? Egy pillanatban minden a helyén van, aztán egyszerre... sírás a vége.
De nem kell így lennie! Miután megfogalmaztam magamban, mi a félelmem, elmúlt a rossz érzésem. És a dolgok sem mentek tönkre...

A drámák azért olyan jók, mert a történetük lélegzetelállító és elgondolkodtató. Annyira élveztem a film elejét, hogy a figyelmem lankadatlan volt, pont ahogy a feltörő sírás a végén. 
Nem csak gyönyörű volt, de tanulságos is.

Ideje lenne befejezni végre a másik hibáztatását, az okok keresését. Ideje lenne feladni a büszkeséget, és odabújni a másikhoz. Köszönetet mondani olyan dolgokért, amik mindennaposak. Megölelni azt a szerettünk, aki megbánt, mert valójában arra van szüksége, hogy szeressük.
 Figyelni a másik által kimondott szavakra. Beszélgetni. Együtt lenni.
Kimutatni a büszkeségünk a másik felé, megfogalmazni az érzelmeink, még ha sokszor nehéz is kimondani.

Hálát adni azért, amint van, és nem azon sírni, mi az amink nincs.


"Csodálkozom, mi mindenre képesek az emberek, még akkor is, amikor az arcukon könnypatakok csorognak, ők támolyognak tovább, köhögnek, keresnek, és találnak."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése