2016. március 17., csütörtök

Íróvá válni


Mikortól számít valaki írónak? 
Mikor megengedett egy ember számára, hogy írónak vallja magát?
Szerintem sok tehetséges embert foglalkoztat ez a kérdés, és ahány ember annyi szokás alapon, mindenki más nézetet vall.
Vannak akik úgy gondolják, hogy valaki nem lehet író, ha még nem jelent meg könyve. Nem nevezhetünk senkit bloggernek, amíg híres nem lesz.
Én éppen az ellenkezőjét tartom szem előtt.

Írsz? Író vagy!
Festesz? Festő vagy!
Blogolsz? Blogger vagy!
Zenélsz? Zenész vagy!

Hogy jobban szemléltetni tudjam, mondok egy példát. Adott egy fiatal nő, aki írt egy történetet. Minden happy, mert ő éppen Fortuna kegyeltje, és van elég pénze, hogy kiadhassa (vagy neki vagy az apukájának, itt mindegy...). Adott egy másik fiatal hölgy, aki szintén írt egy történetet, de egyelőre nincs pénze, hogy hogy kiadja vagy kiadassa. Tudja, hogy egyszer még a kezében fogja a saját könyvét, de ennek még nem érkezett el az ideje.
A kérdés: Az egyikük kevésbé író, mint a másikuk? Nem hiszem...

Két dolgot szeretnék még leírni ezen túl.

Az egyik egy idézet lesz, amit egy korábbi Könyves Magazin számban olvastam. A főszerkesztő osztotta meg gondolatait (mint mindig) már az első oldalak egyikén. A kis bevezető minden szava hasznos volt, de egy mondatot ragadnék ki, ami szerintem a legnagyobb igazság, amit eddig hallottam: 

"Miért egy kiadó döntse el, hogy valaki író-e vagy sem, ha erről igazából az olvasók döntenek?"

Ez azért tanulságos, mert eddig mindig azon voltam, hogy kiadót találjak magamnak. Végül ez a mondat ráébresztett arra, hogy sok felesleges kudarctól kímélném meg magam egy szerzői kiadással. Lehet, hogy végül befuccsolok, mint író, de akkor az a közönség által történik, és nem egy kiadó miatt. Hisz az olvasóközönség az alapja mindennek. 
Nyilván fontos, hogy mit gondol a kiadó, mert tapasztalatok sokasága áll mögötte, de hány író járt már úgy, hogy egy kiadó jónak találta és a közönség nem?
Olvastunk már olyan könyvet, ami egy kiadó által lett sokszorosítva, és elgondolkodtunk rajta, hogyan jelenhetett meg?

A másik dolog, hogy rengeteg tanfolyam áll a rendelkezésünkre. Több is ígéri, hogy írót farag belőlünk, csak be kell fizetnünk ennyi meg annyi összeget. Egy szóval sem mondom, hogy nem hasznos, sőt én is részt vennék egyen merő kíváncsiságból, de mi van azokkal, akiknek nincs pénze rá? Vagy lenne, de inkább másba forgatják bele? Mi van azzal a tehetséges fiatallal, aki ki akar törni, de nem engedhet meg magának egy harminc ezer tanfolyamot se, nemhogy egy százezreset?
Ez némiképp letöri az ember szarvát, főleg mivel azt a látszatot kelti, hogy ha nem tanultad, nem is lehetsz jó benne. 

Erre nagyon jó orvosság volt az Anonim Alkotók Klubja című film. A főszereplő szőke lány részt vett egy író kurzuson, de nincs kedvenc írója, nincs tisztában a klasszikus, vagy közismert művekkel sem. Arról ír, ami a fejében van, az érzéseiről, gondolatairól és az írás az első számára.
A történet folyamán a férfi, aki szerelmes belé a fejéhez vágja, hogy egyetlen írót sem ismer, mégis ő az, akinek kiadják a könyvét, és meg is filmesítik. Erre a lány csak annyit reagál, hogy igen, ő nem ismeri ezeket a híres írókat, mégis ő az, akinek kiadják a könyvét.
Ez elgondolkodtatott, és arra jutottam, hogy akinek nincs tehetsége hozzá, beülhet akármilyen kurzusra, ez a tény nem fog változni. 
Sok dolgot meg lehet tanulni, de a tanult dolgok soha nem fognak felérni az igazi tehetséggel.

"Ön, mint író, nagy előnyben van másokkal szemben (...). Az írott szó erejével könnyíthet a lelkén. A tollával hatalma van az ellenségei fölött." - Agatha Christie

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Hét-nyolc éve kezdtem írogatni. Két-három év, és az első regényötletem kellett hozzá, hogy megérezzem: én ezt akarom csinálni. Ez "könnyít a lelkemen", ebben érzem igazán önmagam, és az, hogy érzéseket válthatok ki másokból a történeteimmel, nekem rengeteg mindennel felér. Az, hogy szórakoztatok, az, hogy elgondolkodtatok, vagy hogy összeszorítom valaki szívét, egy új, jobb világot mutatott meg nekem.

    Most vagyok 19. Nincs kiadott könyvem, nem vagyok profi; mégis, azután, hogy ennek szenteltem az életem, azt hiszem kijelenthetem én is, hogy író vagyok. Bár, hogy őszinte legyek, nem mindig nyugodt szívvel teszem meg. Pont azok miatt, akik szerint nem lehet még író, akinek nincs a kezében a könyve, nem lehet blogger, akit nem követ senki, satöbbi. De tudod, azt hiszem, az ilyen emberek nem érzik ezt a dolgot. :) Már pedig az alkotásnak ez a fajta életérzés az alapja. Szerintem is.

    Mindig fáj a szívem nekem is, ha tanfolyamokat látok, mert nincs pénzem. Nem könnyű ez a szakma, ha valaki komolyan gondolja: tanulni kell, de valamennyit lehet ingyenes, netes cikkekből is. Ez a valamennyi pedig remélem elég a fejlődésre, ha van tehetsége valakinek, ha nincs. :) Persze, nem szabad belebolondulni a sok "hogyanba" és "szabályba". Hagyni kell folyni is, ha már alkotás, viszont vannak dolgok, amiket jó tudni. Ez a fajta tanulás pedig engem személy szerint mindig örömmel töltött el, mert sosem felejtettem el mellette érezni is azt, amitől író valaki. Aki érzi, az már író, festő, zenész, aki pedig nem tudja átérezni ezeket, az ne mondja meg a másikról, hogy micsoda. Kvázi hogy a másik mit érez. ... Fáj, ha letörik a szarvunk és az arcunkba vágják, hogy márpedig te nem minősülsz ennek meg ennek, de nem szabadna érdekelnie minket.

    Örömmel olvastam a cikket, és örülök, hogy ezt a véleményt olvashattam! :) És jól esett, szóval egyúttal meg is köszönöm.
    Hajrá, alkoss! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia,

    én meg a hozzászólásodnak örülök :) Mindig jó visszajelzést kapni, főleg ha arról van szó, hogy segítettem.

    Én sem szívesen beszélek a blogomról, vagy az írásról, mert az emberek nem veszik komolyan ezt, és sokszor vicc tárgya. Eddig egy olyan emberrel találkoztam a családban, aki komolyan és érdeklődéssel fogadta. "Hallottam írtál egy könyvet" jött oda hozzám, pedig csak elkottyantottam az élettársának, hogy kiadót keresek.

    Rögtön elöntött a pír, meg dadogtam, meg kínosan nevetgéltem :D pedig ő tényleg komolyan vette, és azt mondta, hogy hajrá, meg ha kiadják akkor mindenképp vigyek neki is belőle.

    Egyet értek veled, az ilyen ember valóban nem érzi a dolgot. Szerintem nem másnak kéne megmondani, hogy mik vagyunk. Ha írónak érzed magad, író vagy és kész! Nehogy már más mondja meg, hogyan kéne érezned magad, meg mit kéne gondolod...

    Szóval ne törődj semmivel, csak írj :D
    Meg szívesen várok ám részleteket is a történetből, ha valakivel megosztanád! :)

    VálaszTörlés
  3. Így van! Én is ezt tapasztaltam nagyon sok helyről, hogy nem értékelik ezt az emberek. A gimiben szerencsére úgy jött ki a helyzet, hogy osztályon belül lett egy kis csapatunk, négy emberrel, akik írtunk, de a többiek, és a tanárok nagy része sem érezte át ezt a dolgot. Ami pedig még rosszabbul esett, az az, hogy a családban sem. Nekem sajnos elég kicsi családom van, és senki nem érdeklődött, és még az itthoniaktól sem kaptam elismerést. Az pedig a legnyomasztóbb volt, amikor konkrétan le lett ez a dolog minősítve, hogy hülyeség amit csinálok, hülyeséget írok (volt, hogy képernyőn hagytam, és beleolvastak, aztán ők elég régimódian állnak sok témához :) ), töltsem hasznosabb dologgal az időm. Az "író vagy" dologgal pedig csak viccelődtek. És mivel én máig szinte csak ehhez értek, ezért ez eléggé elszomorított. Tudom, hogy ez fontos dolog mind alkotóként, mind olvasóként, mind mondjuk egy kiadónak, de ezek a kijelentések mindig elültették a bogarat a fülemnek, hozták a mumusokat, akik "megszólaltak a fejemben", hogy úgysem érsz vele semmit, úgysem érdekel senkit. De szerencsére ezeket pillanatok alatt el tudtam mindig űzni, legalább is az elsőt, és élveztem tovább az egésznek a csodáját. És az pedig ha valaki tényleg érdeklődik, az ennyire boldoggá és megilletődötté tudja tenni az embert. :D Nagyon jó érzés, és örülök, hogy a családodban is találkoztál ilyennel!

    Írok, hihi. :) A blokkokon és a kiégéseken kívül engem még nem tudott leállítani senki, még a gonosz mumusokkal meg a fülbemászókkal sem. Még ahelyett is írtam, hogy az érettségire tanultam volna... és tudod, nem bántam meg. Tudom, hogy összeestem volna a teher alatt, a stressz alatt, és bár néhány %-al rosszabb is lett az egész, mint amire számítottam, nem bántam meg. :)

    Én szívesen küldenék, és viszont is olvasok, ha te is úgy gondolod! :)

    VálaszTörlés
  4. Pontosan! A középiskolába volt, hogy odaadtam az írásomat az irodalom tanáromnak, hogy olvassa el, ha van egy kis ideje, mert érdekelne a véleménye. Azt mondta, hogy persze elolvassa, de csak heherészett, meg teljesen meg volt lepődve, hogy erre fecsérlem az időmet.
    Persze nem olvasta el, pedig tényleg csak egy rövid részlet volt :D
    Engem sem érdekelt soha mit gondolnak, ha nekem jól esik az írás, akkor mindenkinek csitt!
    Ráadásul néha már azt se bánnám, ha nem lenne kiadott munkám, csak írhassak.
    Annyira nem szeretem, amikor lenézik az embert az írás miatt, meg hogy "Nem lesz belőle semmi" "nem lehet belőle megélni". Jó ez valamilyen szinten igaz, azért nincs mindenkinek akkora sikere, meg fantáziája mint Stephen Kingnek, aki tuti megél az írásból. :D
    De mellékesnek szerintem tökéletes.

    Illetve azt se értem, hogy mi jogon mondják ezt? Honnan tudják az emberek, hogy 10 vagy 20 év múlva nem lesznek kiadott műveid?

    A barátom mondta, hogy lehet nem most jött még el az idő, de hisz abban, hogy lesz kiadott munkám. És azóta ez ad erőt meg bölcsességet, mert igaza van. Lehet még nincs itt az idő, de a jövő mindig egy rejtély, egy lehetőség!

    Ó köszönöm, szívesen küldök én is :) Bár most egy ideig nem leszek otthon, de te nyugodtan küldd csak: ludanyibettina@gmail.com

    Örültem :)
    Szép napot!

    VálaszTörlés