2016. március 21., hétfő

Írók nyomában


"Csak akkor buksz el, ha abbahagyod az írást." - Authors Anonymous

Interjú egy "harcos" íróval, aki szintén sokat szenved, agyal, küszködik, de ennek ellenére sem felejti el, hogy mennyire boldoggá teszi az írás, és mennyire a részévé vált.

Mióta foglalkozol írással?

Azt nem tudom pontosan, hogy mikor fogant meg az ötlet, hogy írnom kellene, de azt igen, hogy jó pár év eltelt, mire tollat ragadtam és három sornál tovább jutottam. Mindennek már öt éve. Azóta akár papírra vetem, akár nem, állandóan írok valamit magamban.

Mi inspirál?

Sok helyről jöhet inspiráció, de két „bevált” módszerem van, ha elakadok. 
Az egyik a zene. A szöveg vagy a dallam elő tud idézni egy jelenetet, és aztán ezt gondolom tovább.

A másik pedig, amikor nem gondolok rá, és csak úgy „bekattan”. Azt hiszem az a legjobb, ha nem agyal rajta az ember, mert abból csak izzadságszagú valami lesz.
Legalábbis nálam ezek a módszerek váltak be, de nyilván minden író más és más.

Mit jelent Neked az írás?

Nem igazán tudom megfogalmazni, hogy ezt és azt jelenti, de annyi bizonyos, hogy hozzám tartozik, mint a kezem vagy a lelkem. Próbáltam már elhatárolódni tőle, mondván, minek szenvedjek vele, úgy sem lesz ebből semmi. Nem jött be! Az agyamban tovább szövődtek a szálak, zajlottak a párbeszédek, és elém rajzolódtak a jelenetek.
Ezért mostanra már tudom, hogy így vagy úgy, de életem végéig írni fogok, mert írnom kell. De ha mégis egy szóval kellene megmagyarázni, mit jelent nekem az írás, akkor azt mondanám: magamat.

Miért kezdtél el írni?

Emlékszem, amikor még nem jutottam tovább pár mondatnál, és nem foglalkoztam komolyan a dologgal úgy voltam vele. Hm… milyen jó lenne írni egy olyan sztorit, mint a Gyűrűk ura. Aztán meg azt, hogy olyat alkotok, mint Columbo. De mivel nem jutott semmi eszembe, így abba hagytam. Majd egyszer csak írni kezdtem és így maradtam. Azt hiszem ez mindig is bennem volt, mert már kicsiként is, ahogy megtanultam a betűket, állandóan írtam valamit. Gyakran kinyitottam a mesekönyveimet, és átmásoltam a szöveget, csak azért, hogy érezzem, amint a toll szántja a papírt. A toll – papír párosítás  mai napig a kedvencem.

Ki a kedvenc íród?

Külföldiek közül Jojo Moyes, akinek idén érkezik első könyvadaptációja a mozikba. Már nagyon várom!

 Cecelia Ahern, akinek a történeteit azok is ismerhetik, akik nem olvasnak. Az ő műve többek között a „P.S. I love you” vagy az „Ahol a szivárvány véget ér”. 
Rebecca Donovan könyvei is nagy kedvenceim. Magyarok közül pedig egyértelműen Fejős Éva. De Lakatos Leventét is kedvelem.

Melyik a kedvenc könyved?

Nehéz kérdés, mert ha az életem múlna rajta sem tudnék csak egyet kiemelni. Szerencsére sok remek könyv eljut hozzám, mind más okból válik a kedvencemmé. 
Mostanában szívesen olvasok olyan könyveket, amiket megtörtént események ihlettek, és ebből kerekedett ki valami nagyszerű alkotás. Rebecca Donovan könyvét az „Elakadó lélegzetet” már nem egyszer olvastam, de ugyan ilyen Jojo Moyes-tól „Az utolsó szerelmes” levél és a „Mielőtt megismertelek”. 
Mhairi McFarlane: Helló, szia, szeretlek. Valamint Oprah Winfrey: Amit biztosan tudok. Én pedig egészen biztosan tudom, hogy elolvasom még, jó néhányszor!

Melyik az a könyv, amit többször is elolvastál? Miért?

Az „Elakadó lélegzetet” Rebecca Donovantól. Jojo Moyes könyvei és Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás. 
Az elsőt azért, mert egy fontos témát érint, ami sajnos nem csak a fantázia szüleménye. Rengeteg gyerek és felnőtt nő élhet „otthon” rettegésben, mert bántalmazzák, amit titkolnia kell a külvilág számára. A bajból pedig semmilyen kiutat nem látnak, így hallgatnak. 
E mellett pedig egy gyönyörű szerelmi történet is életre kel előttünk. Imádom, ahogy Evan Mathews közeledik Emma felé. Nem az a fajta „nagylegénynek képzelt kisfiú”, amilyenek manapság a srácok, hanem igazi regénypasi. Talán ezért is ragadott meg a karaktere, mert mindenki ilyen fiúra vár, de a valóságban ritka, mint a fehér holló. 

Az utóbbi szerzőktől pedig azért szeretek olvasni, mert Rebeccahoz hasonlóan olyan történetet tárnak elénk, ami a valódi élet színterén is megállják a helyüket, nem egy másik világba vezetnek át. Különösen Jojonak van jó érzéke és szeme ahhoz, hogy egy tragikus helyzetet hogyan kell úgy megírni, hogy átadja azt, amit át kell.
Mindig rizikós olyan témát választani, ami valamilyen másságról, tragédiáról, drámáról szól, mert könnyen megeshet, hogy az író elrontja, nem nő fel a feladathoz. Jojo azonban mesterien forgatja a szavakat, úgy hogy közben megmarad a humora. Valahogy így kell meglátni a rosszban a jót.


Mit teszel azért, hogy jobb legyél az írásban?

Azt gondolom, a legjobbat azzal lehet tenni, ha elhiszed, hogy író vagy, és e szerint is élsz. Nézed a világban, mit forgathatsz a saját javadra, mi az, amiből ihletet meríthetsz és mi az, ami olyan tapasztalatokat ad, amitől sok téren megállod a helyed. Tehát az élményekből meríthetsz, és nem az interneten kell például megnézned, hogy néz ki az adott város, amiben a történetet akarod elhelyezni. 
Ezen kívül fontos, hogy sokat olvassak, mert minél több könyvet elolvasok, annál inkább rájövök, hogy melyik műfaj áll hozzám a legközelebb. Szókincsem is ez által tud bővülni, ami egy írónál annyira alap, mint, hogy tudjon írni és legyen egy jól fogó tolla. És ami szerintem nélkülözhetetlen: elteszem a legtöbb írásomat, még akkor is, ha csak egy halom katyvasz, mert ebből látom, mennyit fejlődtem. Jó látni, hogy milyen  pozitív változások történnek évről évre.

Szerinted miért nehéz az írók élete?

Egyre több író jelenteti meg a könyvét az eBook segítségével, hiszen van, aki csak így publikál, és ezzel még több olvasót szerez. Ugyanakkor azt látom, hogy a kiadók képesek a neve nincs írókat elhajtani, és kevés olyan hely van, ahol igazán megmutathatják, mit tudnak.
Felbosszant, hogy manapság minden úgynevezett „hírességnek” kiadják a könyvét, amire persze a nagy kiadók azonnal lecsapnak. Ezek a könyvek azonban csak azért íródtak, mert jó pénzkeresési lehetőség mindkét félnek. Mert lássuk be, ha vad idegenek beköltöznek egy kamerákkal felszerelt házba, rögtön jogot kapnak, hogy meséljék el életük történetét.
Ha egy énekes, színész, műsorvezető, akárki váláson, csalódáson van túl, vagy csak unatkozik, azonnal lejegyzi, amire alaphangon nem sokan figyelnének. De a név elviszi a prímet. Ezek mellett rengeteg olyan ember van, akinek a boltok polcain kellene szerepelnie a művének, még sincs ott.


Mit gondolsz, ki számít írónak? Mikor mondjuk valakire azt, hogy ő író?

Ha elhiszi magáról.
Úgy vélem, a művészet minden ága olyan tudomány, amit nem tudsz tanulni, ha nincs benned tehetség. Fejleszteni tudod magad, de az csak pont az i-n.
Én úgy tekintek az írásra, mint hivatásra, nem pedig mint foglalkozásra. Egyszer az egyik tanárom mondott egy mondatot, ami azóta is itt hangzik a fülemben: 
"Amit hétköznap csinálsz, és ami a pénzkeresést szolgálja, az a foglalkozásod, de amit megállás nélkül, ingyen és önzetlenül végzel, ami nélkül nem tudsz élni, bármi legyen is az, az a hivatásod. Erre születtél, akárki jöhet, próbálhat eltéríteni, nem fog tudni, mert ezt kell csinálnod, ez vagy te. Szakmát akármikor válthatsz, nem nehéz megtanulni egyiket, másikat, de a hivatás olyan valami, amit csak az tud, aki arra érdemes."

Ha elhiszed magadról, hogy neked ez a hivatásod, akkor író vagy. Nem lényeg, hogy milliók olvasnak vagy csak tíz ember. Nem tőlük leszel író. Tőlük csak híres író leszel.

Kövesd őt: dreamagazineblog.blogspot.com




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése