2016. február 19., péntek

Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei


"Az ember olyan, mint a felhők, odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vízében."
Leslie L Lawrence volt az első magyar író, akit megszerettem. Azóta úgy vagyok vele, mint a Stephen King könyvekkel: minél többet akarok belőlük, mert a rabja lettem.
A történetek izgalma és az író könnyed stílusa volt az, ami azonnal megfogott. Ha krimiről van szó, akkor mindenkinek kell egy Leslie L. Lawrence regény!

Történet a könyv hátuljáról:

Tudósok utaznak Törökországba, egy hettita kultúrával foglalkozó konferenciára. Velük tart John C. Lendvay magánzsaru is, hogy egy kellemetlen feladatnak eleget tegyen. A repülőgépen megölik az egyik neves professzort, a halott arcát sárga porral kenik be – ahogy három és fél ezer évvel ezelőtt egy titkos társaság tagjai, Hannahanna méhei, az áldozataikét. A konferencia helyszínén tovább folytatódnak a gyilkosságok. Lendvay ekkor munkához lát. Aztán kis híján őt is megölik. Lendvay ekkor megelégeli az életveszélyt, összecsomagol, veszi a kalapját és… marad.
Vajon sikerül-e megtalálnia Hannahanna elrejtett templomát és a gyilkos „méheket”?
Fény derül-e az ősi titokra?
 Leslie L. Lawrence izgalmas regénye a „török Riviérára” kalauzol bennünket, ahol holdas éjszakákon még mindig felsejlenek az ősi istenek és birodalmak árnyai.

Ami Lendvay kellemetlen  feladatát illeti, valóban frusztráló, hogy egy kleptomániás kis tizenévesre kell vigyáznia. Nem elég, hogy felvigyázónak szegődött, de utazása alatt meggyilkolnak egy professzort a repülőgépen. Ahogy gyűlnek a hullák, kezdetét veszi a hajsza és a nyomozás.
Mindig próbálom figyelni, követni a gondolatmenetet, és arra koncentrálni ki a gyanús, de soha nem sikerül teljesen eltalálnom.
A történet nem csak izgalmas, de nagyon cselekményes is. Bravúros fordulatokkal, szereplőkkel színezi ki a mesét, ami még inkább összezavarja az olvasót.
Nekem már az első körben gyanús volt a fiatal Lucia Grant, és a végén be is igazolódott a gyanúm. Nagyon találó volt, ahogy átverték a magánzsarut, pedig csak egy ártalmatlan dologról volt szó, ami miatt nem tartózkodhatott otthon.
Így viszont majdnem egy sorozatgyilkos áldozata lett.
A cselekmény logikusan végigvezetett, és az ember szinte érzi a nyomozó zavarát, amint nagy nehezen tudja csak helyreilleszteni a kirakós darabkáit.
Minden apró idegszálával arra koncentrál, hogy kiderítse, ki a gyilkos, mi pedig vele együtt nyomozhatunk.
Nagyon humorosnak találtam, ahogy Lendvay próbál belemerülni a konferenciába, és beadni az embereknek, hogy érdeklik a hettiták, és ő is egyfajta kutató, még ha amatőr is. A csomókról tartott előadása, a tény, hogy minden nő őt akarta, és hogy mindig betalálta valaki a problémájával, nagyon mulatságos volt.
Sok szereplő feltűnik a regényben, és mindegyik gyanús egy picit. Mikor kiderül, ki a gyilkos, akkor sem lehetünk teljesen nyugodtak, mert soha nem tudhatjuk, milyen fordulat követi a felfedezést. Itt is ez történt.
A kedvenc részem pedig, amikor a nyomozó elárulja, mi mindenre jött rá, mi minden történt, és hogyan bogozta ki a pók kusza hálóját.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése