2016. január 2., szombat

Újévi fogadalom helyett...

Mindannyian ismerjük már a jól csengő "újévi fogadalom" kifejezést, és azt is, hogy ez általában csak az új év első, vagy maximum ötödik napjáig tart. Tisztelet a kivételnek!
Szerintem az üres fogadalmak helyett sokkal többet érünk el azzal, ha visszatekintünk, megemlékezünk, azzal a hittel kezdjük a következő esztendőt, hogy ez még jobb lesz!
Amint átléptünk 2016-ba elkezdtem rosszul érezni magamat. Rám tört a melankólia, nyugtalan voltam, nyomott és szomorú. A legbosszantóbb az egészben az volt, hogy az okát sem tudtam. Aztán leültem, vettem egy mély levegőt és megkezdődött a nagy utazás.

Végigjártam az elmúlt év minden nagyobb és kisebb pillanatát, ami jelentőséggel bírt számomra. Nem csak a jó dolgokra figyeltem, hanem a rosszakra is, mert azoktól lettem erősebb, és nem utolsó sorban azokból tanultam a legtöbbet.
Akár tetszik, akár nem a fájdalom és a rosszra is szükségünk van ahhoz, hogy teljes értékű életet éljünk. A visszatekintésből kiderült, hogy minden apró elgyengülés és kudarc helyén nyíltak a leggyönyörűbb és legkülönlegesebb virágok.

Többször is széthullottam egy kicsit, világok dőltek össze bennem, de még mindig itt vagyok, és mindig újult erővel térek vissza. Már látom, hogy mekkora jelentőségük is van a "rossz dolgoknak". Velük megtanuljuk értékelni (igazán értékelni!) az élet derűs oldalát.


Ez történt 2015-ben, és ezzel lettem okosabb:

A 2014-et úgy búcsúztattam, hogy ilyen szar évem soha többé ne legyen. Kifordultam önmagamból, olyanokat csináltam, amiket magamtól soha, egy fontos ember hátba szúrt, és a legjobb barátomnak hitt hárpia manipulációja miatt majdnem elvesztettem a legfontosabb személyt az életemben. Így az új év számomra nagy lehetőségekkel érkezett. 

Kezdjük azzal, hogy az első három hónap maga volt a pokol. Nem tudtam megbékélni önmagammal, és azzal sem, hogy valaki képes volt belemászni a fejembe, és elhitetni velem, hogy az évekig tartó kapcsolatomra valójában már nincs is szükségem.

Depressziós voltam, szomorú, rémálmok gyötörtek, sírva ébredtem, remegve, pánikrohamok gyötörtek, és azt éreztem, hogy senkire nem tudok számítani. Barátokat vesztettem el emiatt, és azt hittem, ebből nincs kiút.

Pozitív fordulat volt, amikor egy régi kedves ismerősömmel beszédbe elegyedtünk, és azóta már ő az egyetlen olyan barátnőm, aki mintha a testvérem lenne.

Sok új dolgot tapasztalhattam meg, új barátságok, ismertségek születtek, és végül elkezdtem magam jól érezni. Házibulikba jártunk a párommal, aztán a születésnapom volt a nagy fordulat.
Már előtte is festegettem és rajzolgattam ugyan, de csak a szülinapom után jöttem rá, hogy mennyit is jelent ez nekem. És itt egy újabb nagy fordulat!

Örömmámorban úsztam, mikor meglett a diplomám, és soha nem felejtem el a pillanatot, amikor a kapunk előtt a párom a karjába kapott és gratulált. Ezt követően a nyár nem tartogatott túl sok izgalmat. Sok nap telt el úgy, hogy semmi sem történt. Voltak jobb pillanatok, de többségében azt éreztem, hogy stagnálok. A legjobb a nyaralásunk volt, ahol végre több időt is tölthettem a párommal. Kikapcsolódhattunk, élvezhettük a pihenést és egymás társaságát.


A szeptemberrel új iskola és új munkahely üdvözölt. Végre kiteljesedtem és élveztem, hogy csinálok is valamit. Az elején nagyon sok nehézségem akadt, és teljesen kikészültem. Egyik gond követte a másikat, és én belesüllyedtem a mocsárba, amit úgy hívnak, hogy önsajnálat. Mindig csak panaszkodtam, és a rosszon kívül már nem is láttam mást. Aztán egy barátnőm megtanította nekem, hogy ha egy napban csak a rosszat nézem, akkor a következő nap is ugyanolyan katasztrofális lesz. Nézzem inkább a jó dolgokat, csak azokra koncentráljak, és akkor minden rendbe jön. Megfogadtam a tanácsát, és helyreállt az egyensúly!

Az új helyek új kapcsolatokat is hoztak, melyektől csak még gazdagabb lettem. Új látásmódok, új tapasztalatok és új nézetek ágyazták be magukat a személyembe.

Az év csúcspontja Barcelona volt. Az utazás tanulsága, hogy akármilyen emberek is élnek a mi kis országunkban, itt még mindig jobb a helyzet! A viszonyítási alap nagyon fontos!

Decemberben a szívem is megszakadt akkora trauma ért, de arra is úgy tekintek már, mint egy szükséges dologra. Ez volt a legfájdalmasabb, de ebből tanultam a legtöbbet. Ami a legfontosabb, hogy soha nem szabad feladni! Amit igazán akarunk, azért megéri harcolni, és ha hiszünk abban, hogy jobb lehet, jobb is lesz! Több könyvet is elolvastam a "pokoli napok" alatt, és megtanultam, hogy minden önmagunknál kezdődik. 

Azokon a napokon szinte 0-24-ig csak sírtam. Aztán a kezembe vettem egy barátnőm könyvét, és elkezdtem megfogadni a tanácsokat. Odaálltam a tükör elé, és elkezdtem beszélni. Magamhoz és magamról. Először olyan hülyén éreztem magam, hogy azt el sem tudom mondani, de aztán a láncok leestek és felszabadultam. Olyan mélységes nyugalom szállt meg, hogy ilyet még soha nem éreztem. Akkor már tudtam, hogy a kijelölt úton kell tovább haladnom, és a könyv minden egyes tanácsát úgy fogadtam meg, ahogy az szó szerint le volt írva. Elkezdtem hinni önmagamban, hinni a páromban, és hinni a kapcsolatomban is. Akármilyen nehéz is volt, elvetettem  a negatív gondolatokat, és pozitívakkal nyugtattam magam. Ezeket mondogattam, mintha egy fohász lenne, és úgy tűnik nem talált süket fülekre.


Minden rossztól eltekintve szerettem ezt az évet. A tanulságokkal, tapasztalatokkal, kapcsolatokkal, élményekkel együtt. Lehet, hogy nehezen indult, és sokat sírtam, de ugyanakkor nagyon sokat nevettem is. Rájöttem, hogy akármilyen távol is legyen a legjobb barátnőd, akkor is ott van neked, hogy a régi kapcsolatok, a barátságok, melyek a gyökereidig nyúlnak, igenis fontosak. Hiába találkozunk, vagy beszélgetünk keveset, de ha gond van, akkor igenis számíthatunk egymásra. Nem a távolság, az utolsó beszélgetés, találkozás ideje a mérvadó, hanem az, hogy, ha sírva szólsz bele a telefonba, rögtön tárt karokkal várnak!

Megtanultam, hogy egy kapcsolatban nagyon fontos az önismeret és az önszeretet. Ha nem szereted önmagadat, hogyan várnád el, hogy mások is szeressenek? Ha nem figyelsz a másik igényeire, hogy várod el, hogy a párod figyeljen a te igényeidre? Ha nem ismered a partnered szeretet nyelvét, és ő sem a tiédet, akkor milyen nyelven kommunikáltok? Kompromisszumok, nevetések, sírások, gyenge pillanatok, belenyugvás, engedés, törődés, szeretet, hullám hegyek és völgyek, veszekedések... ebből áll egy kapcsolat. Vagy megtanulod játszani a játékot, vagy nem, de akkor soha senkivel nem fogsz tudni játszani.

Ha azt figyelem, hol tartottam tavaly, és hol tartok most, akkor azt kell mondjam, hogy büszke vagyok. A festményeim egyre több helyre jutnak el, az írásaim egyre jobbak, befejeztem egy könyvet, elkezdtem egy újat, blogolok, dolgozom a kapcsolatomon, megtanultam élvezni végre a jó dolgokat, megtanultam figyelni a páromra, megtanultam, hogy a családomra mindig számíthatok, ahogy a barátaimra is. Megtudtam, hogy a nagyapám, akit egyszerűen imádtam, és a mai napig tisztelek, sokkal tehetségesebb, jobb és nagyszerűbb ember volt, mint hittem. Büszkeség tölt el, hogy én lehetek az unokája, és azért is, hogy ennyi szeretetet kaphattam tőle. Még most is rosszul viselem azt, hogy nincs velünk, pedig már 11 éve, de már rá is máshogy tekintek, mint korábban. Azon keseregtem, hogy milyen rossz, hogy nem láthatott felnőni, nem ismerhette az öcsémet, de már azzal foglalkozom, hogy mennyi emlékem maradt tőle, mennyire imádott engem, és mennyire csodálatossá varázsolta a gyermekkoromat. Köszönöm!


Sok olyan apróság van, amiről nem beszéltem, apró örömök, melyekből az összeset fel sem lehet idézni, azok a dolgok, amik a legjobban számítanak, de ezekből is sok volt. Boldog pillantások, gyengéd érintések, kedves mosolyok, kis meglepetések, nagy ajándékok, együtt töltött boldog pillanatok, lehetőségek, szerencse, a nap sugarai, a tavasz első virágai, a csiripelő madarak, a forró ölelések, a baráti csevegések, a tartalmas beszélgetések, a csillagos éjszakák, a romantikus esték, a vicces pillanatok és az érzés, hogy valójában mennyire gazdag is vagyok!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése