2015. augusztus 31., hétfő

Stephen King: Ragyogás


Világéletemben romantikus lánynak tartottam magamat és az is voltam, míg bele nem szagoltam a horrorok és thrillerek világába. Stephen King neve sok helyen felcseng, kacsingat le ránk a boltok polcairól, többen is ismerik, de vannak, akik soha nem vették a kezükbe, mert a művei túl nyomasztóak. A legelső, amit tőle olvastam a Tűzgyújtó volt. Főiskolás éveim kezdetén került a kezembe, egy csoporttársam ajánlására. Úgy gondoltam, hogy ki kell lépnem a romantika burkából és új vizekre eveznem. Próbálkozásaimat siker koronázta. A Tűzgyújtó egyszerűen felülmúlt minden eddigit. De ez most nem az a kritika...

További művei, amiket azóta már be is szereztem, A talizmán, Carrie, Éjszakai műszak, Napnyugta után, Joyland és végül A ragyogás. Szintén ajánlásra írtam fel a kívánságlistámra. Éppen azon panaszkodtam a munkahelyemen, hogy King valóban remek író, de nem olvastam tőle olyan igazi, vérbeli, brutális horrort. Rögtön nekem szegezték a kérdést, vagyis pontosabban nem is kérdés volt, hanem kijelentés ("A ragyogást még nem olvastad.") Valóban nem, így pont itt volt az ideje.

"A ragyogás pompás rémtörténet, amelyben minden hitchcocki klisé adva van: a Colorado-hegység egyik magaslatán a hó által a világtól elzárt szálloda, melynek története hátborzongató rémségek sorozatából áll; egy un. "második látással", vagyis ragyogással megáldott-megvert túlérzékeny kisfiú, aki azt is megérzi, ami csak történni fog, s érzékenységével jelen idejű fenyegetésként éli át, ami a múltban már megesett; az alkoholizmusából éppen kigyógyult apa, akinek labilis idegrendszere fokozatosan tovább bomlik, mígnem a Szálloda (amelynek történetét meg akarja írni) szelleme teljesen hatalmába keríti, s ezzel a pusztító szellemmel azonosulva családja megsemmisítésére tör; az elhatalmasodó tébolynak már-már természetfölötti őrületté fokozása, s ennek megfelelően olyan "képsorok", amelyekhez hasonlók csak a Hitchcock-filmek tetőpontján találhatók; s végül - ha nem is mindenki számára - a megmenekülés."

Önfeledt kíváncsisággal kezdtem bele az olvasásába egy kora délután alkalmával. Estére már túl voltam a felén és nem mertem kimenni a mosdóba. "Na most megkaptam..." - gondoltam magamban - "Kellett nekem a brutalitás...". Mielőtt Jack és családja beköltöztek volna a szállodába (a téli időszakra, mint a jelenlegi gondnok és családja), az igazgató tartott neki egy kisebb előadást az előző gondnokról. A férfi begolyózott és megölte a feleségét, két lányát, majd magával is végzett. Ezen túl még mindig egy barátságos hangvételű könyvet tartottam a kezemben egy kis sejtelmes félelemmel és kíváncsisággal fűszerezve. Azután elkezdtek szállingózni a szállodából az alkalmazottak, a lakók és ahogy leírta a hely kihaltságát, vészjóslóan hullszaga volt a dolognak. Estére pedig a barátságos könyv, vérbeli horrorrá változott át. Eszméletlen volt, hogy a könyv első 200 oldalán még nem is történik semmi félelmetes, mégis úgy rátelepedett a lelkemre a félelem, hogy megmozdulni nem mertem.
Letaglózott a tehetsége, mert olyan élethűen írta meg Danny kartörésének esetét, hogy szinte hallottam a csontok roppanását. Olyan nyomasztóan ír, olyan valóságosan, mintha megelevenednének a sorok és belecsöppennék a vérfagyasztó rettegés világába. És ez még nem minden. Elkezdtek durvulni a dolgok. Szépen lassan, nagyon lassan a szálloda kezdett megelevenedni, kezdte bekebelezni őket és végül megmutatta igazi arcát. A végjátékot pedig már az őrület uralta, a nagybetűs BRUTALITÁS. Jack lett végül a leggyengébb láncszem és mi végigkísérhetjük az átalakulását. Látjuk minden momentumát annak, hogyan veti ki rá a szálloda súlyos szellemkarjait és falja fel teljesen. Miután végeztem megállapítottam, hogy King azok közé az írók közé tartozik, akik képesek belerántani a saját történetükbe. Míg olvastam, Danny kétségei, félelmei és a sok meg nem értett dolog, mind az enyém volt, ugyanúgy, mint Wendy rettegése a férjétől és a szálloda tébolyától. Nem egyszerűen egy olvasó voltam, hanem a mese része. A legfájdalmasabb jelenet az volt, mikor Jack már halott és a szálloda uralja a testét, de egy pillanatra megéled a saját tudata és bocsánatot kér Danny-től és elmondja mennyire szereti. Majd a kisfiú megcsókolja az apja véres kezét...
A legvégén derül ki, hogy mi történt az előző gondnokkal meglátjuk, hogyan falta fel őt is a szálloda. Megtudjuk kicsoda Danny képzeletbeli "barátja" Tony, aki álmokat, jelenéseket mutat neki, ezzel mentve a fiút. Lesz egy különös kalandunk a 217-es szobában "lakó" halott nővel, koborló gyermek lelkekkel, élő sövényállatokkal és belecsöppenünk egy álarcosbálba, miközben azért imádkozunk, hogy ne jöjjön el az éjfél és senki ne vegye le a maszkot.

"A világ cudar hely, Danny. Nem törődik velünk. Nem gyűlöl téged meg engem, de nem is szeret minket. Rettenetes dolgok történnek a világban, olyan dolgok, amelyeket senki se tud megmagyarázni. Jó emberek rossz, fájdalmas módon halnak meg, és magukra hagyják rokonaikat, akik szerették őket. Néha már olyan, mintha csak rossz emberek élnének sokáig, egészségben. A világ nem szeret téged, de az anyukád igen, és én is. Te jó fiú vagy. Gyászold az apukádat. Amikor úgy érzed, sírnod kell azért, ami történt vele, akkor bújj be egy szekrénybe, vagy bújj a takaró alá, és sírj, amíg ki nem sírtad magadból. Egy jó kisfiú ezt teszi. De vigyázz, tovább is kell lépned. Mert ez a dolgod ebben a cudar világban: életben kell tartanod magadban a szeretetet, de közben tovább kell lépned, történjék bármi. Szedd össze magad, és lépj tovább!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése